Megújult a telekesi Szentháromság-templom

2012-07-02 10:30:00


Az Önkéntesség Európai Évében és az önkéntesség jegyében fogott össze Ikervár közössége, hogy megmentsék, megújítsák a rossz állapotba került Szentháromság-templomot. 32 család több mint 600 ezer forinttal járult hozzá a felújításhoz.

 A Csurgóforrás Alapítvány tagjai többek között a térburkolást, a törmelék elszállítását és a környezetrendezést vállalták társadalmi munkában; a Falvak Kultúrájáért Alapítvány tagjai pedig ablakfestménnyel, falfestménnyel, fafaragással járultak hozzá a templom megszépítéséhez. A telekesi önkormányzat, és az Összefogás Telekesért Egyesület is kivette a részét a munkálatokból, a Szombathelyi Egyházmegye Püspöki Hivatala pedig 9 millió forinttal, valamint a 4 millió forint pályázati támogatás megelőlegezésével segítette a telekesieket.

A felújított templomot dr. Veres András megyés püspök szentelte fel újra szombaton, az ünnepélyes átadáson V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott beszédet:

"Ora et labora - Imádkozzál és dolgozzál!  - hangzik a Szent Benedek rendi szerzetesek szigorú jelmondata. Vagy kicsit másként, Tolsztojt idézve: Az Istenhez imádkozni kell, de a parthoz evezni. Vidékfejlesztésért felelős államtitkárként úgy látom, hogy azok a legerősebb közösségek, azok a legéletképesebb települések, ahol egyikről sem feledkeznek meg.

Közéjük tartozik Telekes is, az a község, amely címerében őrzi a bölcsességet: a hit és a munka egyformán fontos. A telekesiek, ha ránéznek a településük jelképére, egymás mellett látják a templomot és az ekevasat.

Ezért nem járhatnak úgy, mint az egyszeri ember, árvíz idején, aki csak ült a háza tetején, amikor emelkedett a vízszint, és háromszor is elutasította a mentőcsónak segítségét, mondván: Nem mozdulok innen, majd megsegít az Isten. Amikor mindenét elvitte az ár, pörölni kezdett az Úrral: Istenem, Istenem, miért nem segítettél nekem? Így hangzott a felelet: Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen három csónakot is küldtem érted.

A Csurgóforrás Alapítvány, az Összefogás Telekesért Egyesület, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Szombathelyi Egyházmegye Püspöki Hivatala nem várta tétlenül a segítséget, nem úszott az árral, hanem maga kezdett evezni a part felé. Az együttműködő szervezetek minden támogatásra kapott forint mellé odatették saját tudásukat, erejüket, munkájukat. Jó látni, hogy az összefogás és az önkéntes munka segítségével milyen szépen halad a hajójuk.

Telekes közössége nem hagyja, hogy a templomát lassanként elbontsa az idő. Tudom, nem engedi majd azt sem, hogy elhalványuljanak az emlékei, megfakuljanak hagyományai, kikopjanak az értékei. Bízom benne, hogy példájuk sokaknak erőt ad majd. Hogy a nyomukban sokan meglátják a jövő lehetőségét épített örökségükben, és sokan összefognak, hogy megmentsék értékeiket gyermekeik, unokáik számára is.

Biztos vagyok benne, hogy a megújult Szentháromság-templom sokszorosan meghálálja majd a törődést, az épülete megmentésébe fektetett időt és erőt. Viszonzásul bástyát, menedéket nyújt a telekesieknek. Teret biztosít a közös imához, a közös emlékezéshez és a közös ünnepléshez. Hűvös csöndje segíti majd az elmélyedést, falai pedig megvédik és összetartják a közösséget.

Hálás vagyok ezért neki, mert ilyen közösségekre nagy-nagy szüksége van a magyar vidéknek és egész Magyarországnak."