Első alkalommal rendeztek Termelői Vásárt Felsőrajkon a tavaly felújított pajtában, s ezt az alkalmat összekötötték a Pajta Kiállítás avatásával is. A vásárt szombaton V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár nyitotta meg:

"Emlékeznek még a gyermekjátékra? Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta. Rajta, rajta leszakadt a pajta? - nos, abban egészen biztos vagyok, hogy a felsőrajki pajta nem fog ránk szakadni. Már csak azért is, mert volt szerencsém önökkel együtt ünnepelni az elmúlt nyáron, amikor 13-ról 16 lábra állt a rajki pajta.

Nem szakad le a pajta, nem marad benn a macska, de azért mégiscsak nyitva lesz az aranykapu: ma megnyílik az I. Rajki Termelői Vásár.

Valljuk be, ezen az aranykapun a harmincasok, negyvenesek, de talán még a hatvanasok, hetvenesek is ugyanazzal a fürkész tekintettel, ugyanazzal az izgalommal lépnek be, mint a legapróbbak. Mert van a vásárnak valami mesebeli varázsa. Hogy mi teszi, azt nehéz megmondani.

A forgatag, a sokaság? A bő választék, a színek, az illatok? Hiszen mindezt megtalálhatjuk egy nagy bevásárló központban is. Ott mégsem kerít hatalmába minket ez a különleges hangulat, nem akarunk ott sokáig elidőzni, nem állunk meg azoknál a polcoknál, ahonnan nem akarunk vásárolni.

Ezzel szemben a vásári miliő magába szippantja az embert. A standok között mindig ott bujkál a régi vásárok összes anekdotája, összes jellegzetes figurája: a furfangos kereskedő, a rászedett fuvaros, a csaló kupec, az ingyenélő vásári fogdmeg, a kofa, a lacikonyhás, a mutatványos. A vásároknak ezer arca van. És azt hiszem, a bevásárló központok és a vásárok közötti különbség kulcsa éppen ez: az ember.

Manapság nem valakitől vásárolunk, hanem valahonnan. Nem valakinek a termékét kedveljük legjobban, hanem valamelyik márkáét. Ha valamivel gondunk van, nem valakihez fordulunk, hanem valahova. Ha pedig valamivel különösen elégedettek vagyunk? fogalmunk sincs, kinek jár a köszönet.

Automatákból vásárolunk, interneten rendelünk, önkiszolgáló pénztáraknál fizetünk. Mindez jó, gyors és hasznos. Sokat könnyít a hétköznapjainkon. De hiányzik belőle az ember, hiányzik belőle a személyesség, a szívélyes üdvözlet, hiányoznak belőle az összekacsintások, az integetések, a kézrázások. De hisz kinek is néznénk a szemébe, kinek a kezét ráznánk meg, ha olasz a bor, chilei a cseresznye, dél-amerikai a cukor, koreai a lencse és spanyol a paradicsom?

Ha a termékek mögött nem állnak termelők, nincsenek mögöttük arcok, sorsok, akkor nincs meg a bizalom sem. És ez utóbbit már nem csak a vásári forgatagot kedvelő gyermek hiányolja bennem, hanem a vidékfejlesztésért felelős államtitkár is.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy megbízható, jó minőségű helyi termékek kerüljenek az asztalunkra otthon, és gyermekeink elé az iskolában, óvodában. Mindannyiunknak fontos, hogy fennmaradjanak a magyar gazdálkodási hagyományok, hogy megőrizzük jellegzetes ízeinket, hogy továbbadjuk a régi recepteket. És mindannyiunknak szüksége van arra, hogy lássuk egymást, találkozzunk egymással.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban ezért dolgozunk a magunk eszközeivel: jogszabályokkal, támogatásokkal, tanácsadással. A mi munkát is segítik az I. Rajki Termelői Vásár szervezői, eladói, vásárlói. Köszönet nekik ezért!

Emlékszem, A kis herceg történetében a bölcs róka azt mondta: "Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik."

Amondó vagyok, cáfoljunk rá ma erre a keserű bölcsességre. Bizonyítsuk be, hogy az I. Rajki Termelői Vásár épp ennek az ellenkezőjéről szól. S ha ez sikerült, csináljunk belőle hagyományt, folytassuk, amíg csak áll a pajta. A magam részéről szívesen felvállalom a régi vásári anekdoták koldusának szerepét, s viszem híreket, viszem a követendő példákat, amerre csak járok."