Szombaton este tartották Vasváron a hagyományos városi bált, amin V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a város egykori polgármestere köszöntötte a vendégeket "A január vége - február eleje sosem könnyű időszak. A karácsony meghittsége és az újév izgalma már elmúlt, a húsvét reménye pedig még távoli. A tél már elveszítette a varázsát, de a tavasz még várat magára. Épp ezért kidolgoztam egy taktikát, amivel meg lehet szépíteni az évelejei borongós napokat: már jó időben elkezdek a báli szezonról ábrándozni.

Mindig megdöbbent, hogy bár a hónapok egyre gyorsabban telnek, mégis minden évben egyre távolabbinak tűnik a legutóbbi városi bál. Így hát, hogy az emlékezetem felfrissítsem, és a hangulatomat felderítsem, kutattam egy keveset.

Először a könyvekben próbáltam a bálok hangulatára rálelni. A táncmulatságok legkedvesebb leírását egy 18. századi erdélyi szövegben találtam: "? álorcában (?) seregestől ettek-ittak, táncoltak (egyéb gonoszságokat is hogy ne cselekedtenek, ki gondolhatná (?)), bujálkodtak még csak az ételekben is, mivel parasztember módra puliszkát, sóstejet, korpacibrét fakalánokkal ettek? "

Egy bál hangulatát szavakkal azonban nehéz visszaadni, így hát további segítségért a festőkhöz fordultam. Van Goghnál lebbenő ruhafodrokat találtam; Manet-nál cilindereket, álarcokat; Renoirnál pedig ábrándos tekinteteket.  Színek és formák emlékeztettek a báli miliőre. A képek már jobbam elém idézték a vasvári bált, mint a könyvek, de valami még mindig hiányzott.

Hát persze, a zene! Csendben olvasgatva és képeket nézegetve nem lehet báli hangulatba kerülni. Így hát úgy döntöttem, meghallgatok néhány kedves keringődallamot, és közben újra elolvasom a táncparketti illemszabályokat. Abban biztos voltam, hogy Vasváron táncra váró hölgyekben, és táncolni vágyó urakban nem lesz hiány. De hogyan is illik a partnert táncra kérni?

A Magyar néprajzi lexikon szerint "névről való megszólítással", "kézzel való intéssel" "kacsintással való jelzéssel" vagy "kendővel való táncba húzással" is felkérhetjük a hölgyet. Egy-egy próbát talán megérnek, de én a magam részéről maradnék az új keletű finom meghajlásnál, és ezt javaslom férfitársaimnak is, ha nem akarnak kosarat kapni.

A hölgyeknek viszont azt ajánlanám, nyomós indok nélkül ne utasítsanak vissza egyetlen felkérést sem, mert könnyen lehet, hogy a táncos lábú urak és a zenekar tagjai emlékeznek még a kimuzsikálás, kitáncoltatás szokására. Az a leány, aki a legényt visszautasítja, de egy másikkal elmegy a táncba, partnerül könnyen lehet, hogy csak a seprűnyelet kapja, és azzal sem a parkett, hanem csak az udvar közepére penderülhet ki.

Mire az olvasásban idejutottam, nyoma se volt már a januári borongós hangulatomnak. Most, pedig hogy végre elérkezett a bál napja, igyekszem nyitott szemmel, nyitott füllel jól az emlékezetembe vésni a hangulatot, hogy írók és festők segítsége nélkül is kitartson a jövő évig!

Tartsanak velem Önök is!