Állami földvásárlás természetvédelmi területeken

2011-12-19 08:00:00


A Kormány 450 millió forintot átcsoportosított az Őrségi Nemzeti Parkhoz, hogy legalább 500 hektár, feltehetően "zsebszerződéssel" érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet felvásároljon. A döntés tényleges és egyben szimbolikus lépés a "zsebszerződések" felszámolására - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a kormányhatározatot ismertető Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón, pénteken. "Ezzel a tettel megmutatjuk, hogy nemcsak szavakkal, hanem szigorúbb jogszabályokkal is küzdünk a >>zsebszerződések<< ellen" - tette hozzá az államtitkár.

A Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium határozott célja, hogy védje, gyarapítsa az állami termőföld vagyont, megakadályozza a feltételezhetően jogellenes külföldi földhasználatot, és a tiltott tulajdonszerzést.

A törvényi szabályozás szerint a védett és védelemre tervezett természeti területeket 2015 végéig állami tulajdonba kell venni, tehát a kormányhatározat jelentősen segíti az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot a feladata teljesítésében - jelentette ki Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. Illés Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormány döntése egyedülálló helyzetet teremt, hiszen ritka az a pillanat, amikor a gazdasági, a nemzeti, a természetvédelmi érdekek és a gazdák érdekei egyszerre kapcsolódnak össze.

Az Igazgatóság a terület vagyonkezelőjeként hasznosíthatja az érintett földeket, így bérbe adhatja olyan helyi magyar vállalkozóknak, akik a természetvédelemmel összhangban gazdálkodnak. A döntéssel a Kormány, a Birtokpolitikai Irányelvekhez hűen támogatja a helyi kis- és közepes vállalkozásokat, a családi gazdaságokat és segíti a vidéki foglalkoztatottság bővülését.

Az Őrségi Nemzeti Park területén mintegy 4600 hektár olyan természetvédelmi oltalom alatt álló termőföld található, amelyet valószínűleg jogellenes szerződések segítségével külföldi állampolgárok használnak. Sebestyén Róbert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a kormány döntése az első nagy lépés annak érdekében, hogy természetvédelmi területek állami tulajdonba kerüljenek.

Az érvényes jogszabályok szerint kizárólag az Őrségi Nemzeti Park tehet vételi ajánlatot az érintett területekre vagy szerezhet tulajdont kisajátítással. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) ilyen törvényi lehetősége nincs, ezért a kormány a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2011-es állami földvásárlásra fordítható keretéből 450 millió forintot átcsoportosított az Őrségi Nemzeti Parkhoz. Az összeg felhasználásával legalább 500 hektárnyi termőföld kerül a magyar állam tulajdonába és a NFA vagyoni körébe. A vagyonkezelési feladatokat az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága látja el.

A lépés egyértelmű jelzés mind az érintett külföldiek mind a magyar gazdák számára a kormányzati szándék komolyságáról.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Fotó: Dippold Pál