Ikervári motoros nap

2011-05-16 10:00:00


Hagyományteremtő szándékkal motoros majálist rendezett az Ikervári Motoros Egyesület szombaton.  A rendezvényen Fehér Ferenc polgármester és Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mellett V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár is részt vett, aki a következő szavakkal köszöntötte a motorosokat:

"Van, aki számára a hóvirág és az ibolya jelenti a tavaszt, másoknak a fecskék és gólyák hirdetik ugyanezt. De sokan vannak, akik tudják, a jó idő beköszöntésének biztos jele az, amikor megjelennek az utakon az első motorosok. Szeretettel köszöntem hát a tavasz bőrruhás, bukósisakos hírnökeit, a kétkerekeseket a kéttornyos településen.Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon kellemes és jó hangulatú rendezvénynek nézünk elébe az ikervári motoros találkozón, hiszen csupa hasonló gondolkodású, hasonló érdeklődésű ember gyűlt itt ma össze. Olyanok, akik tudják: Hogy Isten nem azért teremtette a fémet, hogy gemkapcsot csináljunk belőle, hogy annak kell elől menni, aki ismeri az utat, hogy az edzett reflexek gyorsabbak a szerencsénél, hogy a gépet karban kell tartani, mert motoros csizmában nem esik jól a séta, és hogy a legjobb vekker az, amikor megcsillan a napfény a krómon.

Ez a közös tudás kovácsolja közösségé a motorosokat. Nemcsak azokat, akik névről vagy arcról ismerik egymást, hanem azokat is, akik csak az úton futnak össze. Ezek az emberek tisztelik egymást, és vigyáznak egymásra függetlenül a motor típusától és gyártójától, függetlenül a motoros nemétől és korától. Van tehát mit tanulnunk ettől az összetartó csapattól.Mindenekelőtt talán azt, amit már Buddha is tudott: "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Ezért ha megengedik, Márai Sándor útról szóló gondolataival kívánok Önöknek jó szórakozást, szép időt és balesetmentes közlekedést: "Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. (?) De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt."

A megnyitó után a motorosok az Ikervár - Sótony - Kám - Rum - Ikervár útvonalon vonultak fel. A motoros nap alkalmából a művelődési házban veterán motorokat állítottak ki,  a rendezvénysátorban pedig véradáson, balesetmegelőzési tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők.