Mire futja idén a vasvári büdzséből?

2009-03-06 08:57:00


Ahogy országszerte minden település költségvetésére, így Vasváréra is rányomja a bélyegét a nemzetközi pénzügyi válság. A legutóbbi képviselő-testületi ülés fő témáját a hegyháti kisváros 2009-es költségvetése adta.

- Idén különösen nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, s talán ebben az esztendőben ezt még bizonygatni sem kell - kezdte a költségvetés-tervezet előterjesztését V. Németh Zsolt, a kisváros polgármestere -, hiszen a gazdasági válság hatásai az élet minden mozzanatára rányomják bélyegüket. - Tavaly, az országos költségveté-si koncepció elfogadásakor egymást követő három tervezetet szavaztak meg, majd vontak vissza, ennek következtében a helyi költségvetés koncepciójának tervezésekor jóval nagyobb volt a bizonytalanság, mint most, a rendelet elfogadásakor - tette hozzá. Ráadásul újabb kérdéseket vethet fel az adótörvény esetleges változása, s nehezíti a helyzetet az is, hogy a helyi adóbevételek jelentős csökkenése várható szerte az országban. Vasvár költségvetése mintegy 5,7 millió forinttal kevesebb adóbevételre számít idén a tavalyihoz képest, ez abból adódik, hogy a költségvetés az iparűzési adók csökkenésével tervez. Emellett idén az ez idáig év közben realizálódott bevételekkel sem számolhat az önkormányzat: a tavalyi bankgarancia, illetve a korábbi esztendők ingatlaneladási bevételi, amelyekkel a hiányt csökkentették, eltűntek. A képviselők abban már korábban megállapodtak, hogy ingatlaneladásba nem vágnak bele, így szükségessé vált néhány lépés meghozatala: a képvi-selő-testület a szűkítést saját tiszteletdíjával kezdte. Járandóságuk húsz százalékáról mondtak le a képviselők, s a béren kívüli juttatások közül az étkezési utalványt a város valamennyi intézménye tekintetében elvonta a testület. Erre a döntésre már a tervezet elfogadásakor sor került. Vasvár önkormányzata a kiadások főösszegét 1 milliárd 293 millió forintban, míg a bevételekét 1 milliárd 234 millió forintban határozta meg. A kiadások között azonban megjelenik az a 85 millió forintos fejlesztési tartalék is, ami bár a kiadási oldalt erősíti, valójában a különféle pályázatokhoz szükséges önerő fedezete. - A 2008-as év végén egyébként 150 millió forintos fejlesztési tartaléka volt a városnak, valamint 45 millió forintos hitelállománya, amely várhatóan 4-5 év alatt nullázódik - mondta a polgármester. Idén a kiadási oldalt gyarapítják a három nagy beruházás költségei is: a csatornahálózat esetében ugyan a kivi- telezési munkák még nem indulnak meg, ám az iskola felújítása már közel áll megvalósításhoz - hangsúlyozta a polgármester. A harmadik nagyberuházásnál - a belváros- rehabilitációnál - a tervezés folyik. Emellett az árvízvédelmi zsilip felújítására 1,5 millió, eszközfejlesztésre hárommillió forintot, valamint bontásra, a lakásépítés és -vásárlás támogatására, a szakközépiskola fejlesztésére is különít el összegeket a költségvetés. A képviselő-testület a jelenlegi keretszámokkal fogadta el a költségvetés tervezetét, ám egyetértettek a polgármes- ter azon javaslatával, hogy az idei esztendőben egy 25 millió forintos költségcsökkentést kellene végrehajtani. Több javaslat is született arra vonatkozóan, hogy lehetne a várható hiányt csökkenteni. Felmerült az iskolában működő konyha vállalkozásban működtetése (ezzel nyolcmillió forintot takarítanának meg a városnak), a fürdő bezárása az év kihasználatlanabb hónapjaiban úgy, hogy ez az úszásoktatást ne érintse, valamint a civil szervezetek támogatásának csökkentése. Emellett felvetődött a bevételek növelésének lehetősége is, méghozzá fizetős parkolóhelyek kialakításával, ám ennek lehetőségét később vizsgálják majd meg. Bár a hiány indokolttá teszi a 25 milliós ki-adáscsökkentést, mégis mindezzel együtt az elmúlt hat esztendő legalacsonyabb tervezett hiánya az idei - hangzott el az ülésen.

(VN)