Köszöntöm honlapomon

2009-01-27 16:56:39


Egy évtizede múlt nemrégiben, hogy felvállaltam a Körmend - Szentgotthárd térségében, az Őrségben és a Vasi Hegyháton élő több mint 55 ezer ember parlamenti képviseletét.

A kerek évforduló alkalmat nyújtott arra, hogy számot vessek eddigi közéleti munkám eredményességével, valamint megbízatásom elkövetkező szakaszának tennivalóival. 1998-ban elhatároztam, hogy választókerületemnek mind a 78 települését - beleértve a legkisebb falvakat is- legalább évente egyszer felkeresem. Ha rendezvényre vagy más alkalomból hívnak elmegyek, ha ilyen nem lesz, fogadóórát tartok, hogy választóimmal mind élőbb és közvetlenebb kapcsolatban lehessek. Hiszen az ország házában csak úgy képviselhetem becsülettel megbízóimat, ha ismerem minden olyan problémájukat, mely megoldásra vár. Ehhez az alapelvhez tartom  magam azóta is, hiszen a közvetlen személyes kapcsolat adja a legszélesebb eszköztárát az eredményesebb parlamenti képviseletnek, ezt számtalanszor megtapasztaltam. Ha nincs mögöttem választóim érezhető bizalma, és folytonos visszacsatolása munkámról, úgy magam is tétovává, bizonytalanná válhatnék. Nem könnyű azonban ennyi emberhez, ennyi településre eljuttatnom mindazt, amit szeretnék. A sajtó ugyan segít ebben, de nem mindig. Tíz esztendő alatt alaposan átalakult - technikailag és szokásokban - is a világunk. Mindezen tényezők hatására határoztam el, hogy internetes honlapot indítok, hogy választóimmal való kölcsönös kapcsolatomat hatékonyabbá formálhassam. Szíves figyelmébe ajánlom ezt az új korszerű tájékoztatási-tájékozódási eszközt, mely hamarosan fórum rovattal is bővül. Örömmel várom visszajelzéseiket, kérdéseiket. Igyekszem ezekre időben megválaszolni, illetve ha kell az adott ügyben eljárni. Honlapom tartalma február második felétől válik teljessé; képgaléria, és több friss helyi hír jelenik meg parlamenti munkámról, és a választókerületemben történő eseményekről, fogadóóráim helyéről és idejéről.

2009. január 27.

V. Németh Zsolt