2023. június 8. csütörtök
|
Új egészségház Őriszentpéter szívében
Méltó módon ünnepelték meg csütörtökön Őriszentpéter várossá válásának ötödik évfordulóját. Letették az új, praktikus egészségház alapkövét.
Őr Zoltán polgármester elmondta, hogy az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére még tavaly pályázatot nyújtottak be a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program egy kiírására, ám ezt első körben forráshiányra hivatkozva elutasították.
Nemrég azonban úgy döntöttek, zöld utat kaphat a beruházás. A fejlesztéssel a városi és a kistérségi egészségügyi ellátáshoz szükséges feladatokat rendezhetik, s így egy épületen belül elérhetővé teszik a szolgáltatásokat a betegek számára.
A polgármester hozzátette, hogy jelenleg több különálló épületben találhatók a különféle szakrendelők, s ezek a helyiségeik nem felelnek meg a korszerű alapellátás feltételeinek, az épületek pedig nem akadálymentesítettek. Jelentős összegbe került volna a meglévő épületek felújítása, ezért úgy döntöttek, hogy új egészségházat építenek.
Őr Zoltán hangsúlyozta, hogy az új épület egyik előnye az, hogy a város szívében áll majd, a buszmegálló mellé épül. A terület mellett szólt továbbá az is, hogy szinte vele szemben épült meg pár éve a mentőállomás, amellyel együtt egy kisebb egészségügyi központot alkothat majd az egészségház.
Egy épületen belül lesz majd a felnőtt és a gyermek háziorvosi rendelő, a védőnői szolgálat, a szakorvosi rendelő (reumatológia, fizioterápia) és az ügyelet. Az épület akadálymentesített lesz, s parkoló is tartozik majd hozzá. Várót, pihenőszobát, teakonyhát, öltözőt, vizsgálót is kialakítanak majd az egészségházban, s lesz egy tájékozató pult is, ahol a betegek információt kaphatnak a kezelésükről.
Az egészségház megépítéséhez 60 millió forintot nyert a település, melyet az önkormányzat 6,5 millióval egészített ki. Az épület alapkövét V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára tette le.
(VN)