PROGRAMNAPTÁR
2023. november 29. szerda
|
FACEBOOK
![]() |
|
Szerdán ünnepelték a tárogató hungarikummá avatását Vaján, az
5. Tárogatós Világtalálkozó megnyitóján Kövér László, Országgyűlés elnöke és V.
Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár
jelenlétében. Az ünnepségen részt vettek a térség
A Szigetközben megvalósulandó Natúrpark a természeti élmények kiaknázását
biztosítja - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti
államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azon az egyeztetésen, amelyen
a helyi és a térségi szereplőkkel ismertették
Egy korszerű
államszervezetben szükség van olyan háttérintézményekre, amelyeknek a feladata
szakpolitikai döntések tudományos megalapozása - jelentette ki Fazekas Sándor
földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten a Földművelésügyi Minisztérium
háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet megalapítása alkalmából.A miniszter
2015. június 27-én, a türjei többfunkciós közösségi
tér avatásán és járási értéknapon V. Németh Zsolt környezetügyért,
agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár is köszöntötte a
közönséget:
„A
kultúra azért különlegesen szép terméke az emberi viselkedésnek
2015.
június 27-én V. Németh Zsolt országgyűlési
képviselő, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős
államtitkár nyitotta meg a 35. Őrségi Vásárt:
„A kaleidoszkóp egyszerű és bámulatos – írja Ancsel Éva. Elég,
ha tíz különböző alakú, más-más színűre festett üvegdarabkát helyezünk el
benne,
2015. június 27-én, Milejszegen megrendezett Tündérkert
átadáson és avatón V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és
hungarikumokért felelős államtitkár köszöntötte a vendégeket:
„Szerte a Kárpát-medencében több mint száz
település ápol már tündérkertet, de a
A hungarikumok azért is különlegesek, mert történetet, hangulatot, eszmei értéket és személyes kötődést hordoznak magukban – jelentette ki V. Németh Zsolt a Színes város, színes falak elnevezésű projekt sajtótájékoztatóján. Az
Tájgondozási-tájfejlesztési konferenciát rendezett szerdán Hatvanban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, a Zagyvaság Helyi Vidékfejlesztési Egyesület és a
A 2015. június 20-án megrendezett V.
Buti Pálinkafesztiválon V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és
hungarikumokért felelős államtitkár adta át a díjakat és köszöntötte a
közönséget:
„Alma napok”-at tartanak Vönöckön –
olvastam az V. Buti Pálinkafesztivál
2015. június 19-én megnyílt Bükfürdőn a
termelői piac, mely 2015. június 19. – szeptember 18. között minden pénteken
17.00 órától 20.00 óráig várja vásárlóit. A rendezvény megnyitóján V. Németh
Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és
Merre tovább növényvédelem? címmel rendezett szakmai tanácskozást Budapesten az AGRYA a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége a szakigazgatás, gazdálkodók, növényvédőszer-ipari szereplők, szakmai és zöld szervezetek képviselői számára a növényvédőszer-szabályozásról. A konferenciát
Az Opel magyarországi megtelepedése óta maga vált a térség motorjává, hiszen munkahelyeket, iparűzési adó-bevételt hozott Szentgotthárd és környéke számára, emellett az oktatás átalakításának zászlóshajója, a környezetvédelem elkötelezettje – jelentette ki
Elfogadták az EU agrárminiszterei az új uniós biogazdálkodási rendeletre vonatkozó közös álláspontot a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxemburgi ülésén. A több mint egy éve tartó uniós tárgyalások során a Földművelésügyi
Az egyes légköri szennyezőanyagok nemzeti kibocsátásainak csökkentéséről és a kapcsolódó uniós irányelv módosításáról tanácskoztak az uniós országok környezetvédelmi tárcavezetői Luxemburgban. A magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és
Jelentős szerepet vállalnak a békésiek nemzeti értékeink megőrzésében, hiszen a megyék közül itt gyűjtötték össze a legtöbb, összesen 330 értéket – jelentette ki a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár
"Vidék csodái - Tüzesvíz pálinka mustra” címmel rendezték meg vasárnap Csörötneken a II. Tüzesvíz Pálinkaversenyt egybekötve a regionális és nemzetközi pálinkafőzők szakmai találkozójával, „A múlt kincsei-vidék ízei” ételbemutatóval és számos
Templomfelújítással és kézműves műhely indításával ünnepelte Önállóságának 65. és templomszentelésének 60. évfordulóját a Nádasdi Evangélikus Egyházközség. Az uniós, kormányzati, egyházi forrásoknak valamint adományoknak köszönhetően szombaton avatták fel a
A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban több mint 46 milliárd forintot fordíthatnak ökoturisztikai fejlesztésekre a nemzeti parkok – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésekért és hungarikumokért felelős államtitkára
A fenntarthatóság egyik legnagyobb értékét: a tudás átadását és megőrzését biztosítja a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) – jelentette ki a környezetügyért felelős államtitkár a 25 éves szervezet csütörtöki ünnepi ülésén.
A ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás csaknem 1 milliárd forint uniós támogatást nyert el 282 település szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének, eszközparkjának fejlesztésére, informatikai korszerűsítésére a KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) pályázatán – közölték