PROGRAMNAPTÁR
2023. november 29. szerda
|
FACEBOOK
![]() |
|
Új eszközök vásárlásához nyert a Magyar Falu Programban támogatást a falu. Egy traktort és kiegészítő részeit csütörtökön adták át. V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője adta át
A terület 2018-ban került osztrák magántulajdonból magyar köztulajdonba. Jogilag is lesz tó Döröskén: sikeres pályázat nyomán költ a tó rendbetételére az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. Két évvel ezelőtt került a
Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődött az állami tulajdonú horgászvizeken a magyar haltermelők segítése céljából. A magyar kormány döntése alapján soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek
A Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum 2014–2020 szakmai rendezvényén, foglalkoztatási párbeszéd során videókonferenciát rendeztek szerdán, és megalakult a Vas Megyei Foglalkoztatási Fórum. Majthényi László megyei elnök úgy tájékoztatott, hogy
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos kötetlen bejáráson tájékozódott tegnap Rumban az új iskolai tornacsarnok építési munkáiról. A Rába-parti településen a csatornázás óta nem volt még ekkora beruházás.
Felavatták a 100 éve született Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp feltalálójának mellszobrát a Lakitelek Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban szombaton. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere avatóbeszédében
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő pisztolylövésére indult el a kolbász töltési rekordkísérlet. A győrvári, hetedik gasztronómiai fesztiválon a 3000 kg nyersanyagból szakemberek és segítők sokasága formálta a gigászi
Zsúfolásig megtelt a körmendi Berki Csárda különterme szombat este, ahol a Körmendi Lions Klub hagyományos jótékonysági bálját tartotta. Először egy rövid felvezetés hangzott el a szervezetről, amelyből kiderült,
A párlatnapon kezdeményezték, hogy 2022 legyen a magyar pálinka éve. A Jurisics Vár Pálinkája címet a Csalló Pálinka Manufaktúra feketeberkenye pálinkája érdemelte ki. Ágyúlövés adta hírül a Jurisics
Körmendi csapatok végeztek az élen a huszonhatodik alkalommal megrendezett Kölyök Kupa labdarúgótornán, a legsportszerűbb csapat a hazai együttes volt. Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Kölyök Kupát pénteken a
Oktató- és természetfilmen keresztül ismerkedhettek meg a hazai négylábúakkal a felső tagozatos diákok, majd személyesen is találkozhattak a nemzeti kinccsé nyilvánított fajtákkal. Nemzeti kutyafajtáink génmegőrzési programja, az ennek
Rönkhúzástól a kézi kaszáláson át a betlehemezésig: a vidéki élet népszerűsítésére indult egész évre szóló programsorozat Nádasdon. Azért, hogy ne az ünnepnapok díszei, hanem a mindennapok alapjai legyenek a hagyományok.
Számos fellépés, kilencszeres gyermekáldás, a hagyományok őrzése szívvel és lélekkel – ezt hozta az elmúlt tíz év a Lábas Pajtások csoportnak, pontosabban ezzel gazdagították az Őrséget. Szombaton ünnepelték tízéves fennállásukat
Ünnepélyesen birtokba vették a Zöld város programban épített szabadidőparkot a jánosháziak, a több mint 150 millió forintból a sportpálya mellett kialakított létesítmény központja a tekepálya. Hét kuglipálya volt
Több mint 30 millió forintból megújult az Ivánci Közös Önkormányzati Hivatal épülete, komfortosabb az ügyintézés. Az avatót szombaton tartották. Energetikai korszerűsítésen esett át a hivatal éppen 80 éves épülete, amelynek a
A népdal a megíratlan idők lírai emlékezete – Csoóri Sándort idézte a húszéves Ivánci Népdalkör jubileumi ünnepségén szombaton V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.
Vas megye mindhárom országgyűlési képviselője találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Erről hivatalos közösségi oldalukon is beszámoltak. Mint arról korábban beszámoltunk Orbán Viktor miniszterelnök valamennyi választókerületi elnökkel találkozik ezekben a
Komfortos és akadálymentes lett a nagykölkedi orvosi rendelő. A Magyar falu programban nyert 16,2 millió forintból újult meg az épület, amit szombaton vettek ünnepélyesen birtokba a nagykölkediek.Gázfűtés ad már meleget
Az Opel Szentgotthárd Kft.- nél tegnap ünnepélyesen megkezdődött a PSA csoport PureTech 1,2 literes, háromhengeres turbó benzinmotorjának a sorozatgyártása. Magyar részről Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium frankofón
A Vasi Kislegényczéh nyerte a nézők szavazatai alapján a Fölszállott a páva gyerekévadát, amelynek döntőjét pénteken tartották. A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában