PROGRAMNAPTÁR
2023. június 5. hétfő
|
FACEBOOK
![]() |
|
Az M8-as út fejlesztése a térség fejlődésének kulcskérdése. A körmendi elkerülő épülne elsőként, akár már jövőre, majd később a város és az országhatár között a kétszer kétsávos sztráda.
A körmendi önkormányzat,
Január 19-én huszonöt vasvári civilszervezet képviselője jött össze az immár hagyományosan minden év elején megtartott találkozóra, mondhatni baráti pezsgős koccintásra.
A sport, kulturális és szociális, vagy társadalmi területeken tevékenykedő egyesületek, alapítványok
V. Németh Zsoltországgyűlési képviselő, Vasvár város polgármesterefogadóóráttart a vasvári polgármesteri hivatalban2010. január 20-án (szerdán)8 és 9 óra között.
A vasvári kulturális központban rendezték meg szombaton a három éve elhunyt Kossuth díjas költő emlékére a térségi vers és prózamondó találkozót.
V. Németh Zsolt köszöntötte a harmincöt versmondót s a számos
Dr. Mozsolics Amália régésznek állított emléket szülővárosa Vasvár a megyei és a Nemzeti Múzeummal közösen. A száz éve született neves régész emléktábláját egykori szülőházának falán helyezték el számos tisztelőjének jelenlétében.
V.
Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. december 17-én /csütörtökön/ 16.00 órai kezdettel ülést tart, melyre tisztelettel
m e g h í v o m.
Az ülés helye: Városháza nagyterme
NAPIREND ELŐTT: Beszámoló a képviselő-testület
Lapértesülés szerint a napokban elfogadott, jövő évi költségvetési törvény számos polgármester szerint nem sok jóval kecsegtet az önkormányzatok számára, szinte mindegyik helyhatóság rekordhiánnyal számol és lázasan igyekszik takarékoskodni.
A Vas Népe
Parlamenti felszólalás 2009. november 10.
V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A T/10554/1216. számú javaslathoz nyújtunk be képviselőtársaimmal kapcsolódó módosító indítványt. Bebes István és Kovács Ferenc
Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 26-án /csütörtökön/ 16.00 órai kezdettel ülést tart, melyre tisztelettel
m e g h í v o m.
Az ülés helye: Városháza nagyterme
NAPIREND ELŐTT: Beszámoló a képviselő-testület
Dr. Katona Bélaaz Országgyűlés Elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 94. § (1) bekezdése alapján "az egyszerűsített foglalkoztatásról" szóló T/11083. számú törvényjavaslathoz a következő
m ó d o s í t ó
Vasvár Város Önkormányzata a város intézményei és civil szervezetei a tavalyi kedvező fogadtatás után ebben az évben is szeretettel várják Önöket advent vasárnapjaira a város Fő terére.
Várjuk közösen is, ünnepi
Dr. Katona Béla úrnak,az Országgyűlés elnökének
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló, T/10554. számú törvényjavaslat költségvetési előirányzataihoz - a Házszabály 94. §-ában*, 102. §-a (1) bekezdésében* (121. §-a
Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. október 29-én /csütörtökön/ 16.00 órai kezdettel ülést tart, melyre tisztelettel m e g h í v o m.
Az ülés helye: Városháza nagyterme
NAPIREND ELŐTT: Beszámoló a
Vas Megye KözgyűléseVasvár Város Képviselőtestülete1000 éves Vasvármegye Emlékbizottsága
tisztelettel meghívja Önt
2009. október 22-én 16.00 óráraaz 1956-os forradalom emlékére rendezett
ünnepségre
a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központba(Vasvár, Bartók B. u. 4.)
Kovács Ferenc
V. Németh Zsolt
Majthényi
Napról napra újabb és újabb tények bizonyítják, hogy a kormány az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetését nyújtotta be az országgyűlésnek. Ez a Bajnai-csomag tovább rontja Magyarország helyzetét, mert ahelyett, hogy
Napról napra újabb és újabb tények bizonyítják, hogy a kormány az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetését nyújtotta be az országgyűlésnek. Ez a Bajnai-csomag tovább rontja Magyarország helyzetét, mert ahelyett, hogy
Dr. Katona Béla úrnak,az Országgyűlés elnökének
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló, T/10554. számú törvényjavaslat költségvetési előirányzataihoz - a Házszabály 94 . §-ában*, 102. §-a (1) bekezdésében *
Négy helyi fiatal sikere a megmérettetésen
Telekes - A hétvégén ünnepélyesen felavatták azt a Kazinczy-emlékhelyet, melyet a nyelvújító halálának évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi ifjúsági vetélkedőn nyert el a hegyháti kistelepülés csapata.
Az
Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. szeptember 24-én /csütörtökön/ 16.00 órai kezdettel ülést tart, melyre tisztelettel m e g h í v o m.
Az ülés helye: Városháza nagyterme
NAPIREND ELŐTT: Beszámoló a
A Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány("Fidelitate et caritate")és a Mindszenty Társaságtisztelettel meghívja ÖntMindszenty József elítélésének 60. évfordulójaalkalmából2009. szeptember 12-én (szombaton)a Körmend - Horvátnádaljai templomban és kertjében tartandó megemlékezésre
Program:11.00 Szentmise, bemutatja: Molnár