PROGRAMNAPTÁR
2023. június 5. hétfő
|
FACEBOOK
![]() |
|
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár nyitotta meg a XV. Szent György-napi Agrárexpót Pápán. A mezőgazdasági kiállítás és vásár célja a régió agrár- és élelmiszeripari lehetőségeinek bemutatása, a gazdasági kapcsolatok
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásával térségi tananyag készül Győr-Moson-Sopron megyében. Az "Örökségünk, Alpokalja-Fertő táj" képzési projekt hosszútávon szolgálja a vidék vonzerejének növelését, a fiatalság helyben tartását és a
Az Őriszentpéteri Önkormányzat csaknem 60 millió forint támogatást kapott az Új Széchenyi Tervből (ÚSZT) egy modern egészségház létrehozására. A beruházásnak köszönhetően egy épületben érhető el a felnőtt és a gyermek
V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár és Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott agrár- és vidékfejlesztési fórumot tartott pénteken Kisbéren, a Wass Albert Művelődési Központban. Czunyiné dr. Bertalan Judit a térség országgyűlési
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 200 milliárdos keretéből mintegy 60 milliárd jut vidékfejlesztésre és a LEADER Programra 2013 végéig - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Vidékfejlesztési
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Közlekedési Múzeumban mutatta be a MOVEO nevű új magyar találmányt, a környezet- és felhasználóbarát, elektromos, bőrönd méretűre összecsukható robogót.
Nem a véletlen műve,
Szentgotthárd környékének 6 településén élnek szlovén nemzetiségű honfitársaink. E vendvidéki falvak polgármesterei és jegyzői hívták meg szerda este Apátistvánfalvára V. Németh Zsoltot egy fehér asztal melletti kötetlen formájú beszélgetésre.
A
Több mint kétszáz Vas megyei gazda vett részt szerdán azon a sárvári fórumon, melyen V. Németh Zsolt államtitkár "A vidékfejlesztés új irányai" címmel tartott előadást. A MAGOSZ Vas megyei szervezetének
V. Németh Zsolt szerdán délelőtt meglátogatta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vas megyei kirendeltségét. Horváth Tibor kirendeltség vezető és a szombathelyi iroda munkatársai az államtitkárt tájékoztatták a megyei hivatalban folyó
A pórszombati Medes-hegyre látogatott V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Kovács Gyula erdész, a 2010. év zalai embere meghívására. A rendezvényen a résztvevők a gyümölcsfák oltásával ismerkedhettek meg, és olyan
Megállapodást írt alá a nemzeti vidéki hálózatok együttműködéséről V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Csicsai Gábor, a szlovák Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára Lajosmizsén. A szlovák és a magyar
Az ÚMVP hatékony megvalósításával kapcsolatosan egyeztetett a vidékfejlesztési tárca, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, és a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet a LEADER Helyi Akciócsoportok vezetőivel.
A LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS)
Újra indul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mezőgazdasági és kertészeti termelők, erdőgazdálkodók, gazdasági társaságok, mikro-,
Hatodik alkalommal jutalmazták a legjobb pálinkákat a HunDeszt versenyén ."Van egy ital, amely a világ összes anyaga közül a legközelebb áll a tűzhöz - fogalmazta meg V. Németh Zsolt államtitkár
Pénteken mutatták be a Historicus polonus-hunigarus című emlékkötetet, amelye Pucilowski József OP. 70. születésnapja alkalmából készült. Az ünnepeltet V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntötte.
"A kaleidoszkóp egyszerű és bámulatos. Elég, ha
Március 17-19. között tartotta hagyományos éves szakmai napjait Baján az Axiál Kft. A tizedik alkalommal megrendezett háromnapos mezőgazdasági- és építőipari gépkiállításon V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte: ez a
Húsz éve működik a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány. A szombati jubileumi szombathelyi rendezvényen a múltidézést követően elismeréseket is átvehettek a mentő szakemberek.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, Kovács Ferenc országgyűlési
Március 11-én Bajánsenyén a művelődési házban a kistelepülések lehetséges fejlesztési irányairól, a foglalkoztatáspolitika várható hatásairól, a természetvédelem kérdéseiről és más, aktuális témákról tartott előadást V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár,
Pénteken a választókerületében tartott megbeszéléseket és képviselői fogadóórákat V. Németh Zsolt.
Délelőtt a Vasváron és Szentgotthárdon meghirdetett képviselői fogadóórákon tizenkét választópolgár kérte a legkülönbözőbb ügyekben a segítségét.
Ezt követően Nádasdra sietett, ahol