PROGRAMNAPTÁR
2023. november 29. szerda
|
FACEBOOK
Átadták az óvodát
Átadták a felújított Tapsifüles Óvodát és a játszóudvart csütörtök délelőtt Gasztonyban. Az ünnepélyes átadón V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő a Magyar falu program céljairól és eredményeiről is beszélt. A szalagátvágás után elbúcsúztatták a település két nyugdíjas dolgozóját.
A Magyar falu program támogatásával csaknem 30 millió forintból újították fel Gasztonyban a Tapsifüles Óvodát, és mintegy 5 millió forintot költhettek a játszóudvar fejlesztésére. Jelenleg 21 kisgyerek otthona napközben az ovi. Az épületre ráfért a belső felújítás. Korszerűsítették a fűtést, kicserélték a vízvezeték- és villamoshálózatot, megújultak a belső burkolatok és a nyílászárók, akadálymentes parkoló és mozgáskorlátozott-rámpa épült.
Az udvaron pedig új, modern játszóeszközöket helyeztek el, köztük egy látványos kalózhajónak álcázott csúszda- és mászókarendszert. Erről már Nagy Miklós polgármester tájékoztatta az egybegyűlteket a tegnapi átadón. Mint megtudtuk: a Magyar falu programnak köszönhetően az elmúlt másfél évben a településen négy sikeres pályázati programot is megvalósítottak. Új orvosi eszközökkel és bútorokkal fejlesztették, tették korszerűbbé az orvosi rendelőt, új falubuszt is vásárolhattak.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos avatóbeszédében sajnálatát fejezte ki, hogy a járványügyi szabályok okán az óvodába járó gyerekek nem lehetnek ott az avatón. – A vidéki települések lakossága az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent – folytatta a képviselő. – A kormányzat úgy döntött, hogy ennek a folyamatnak véget kell vetni. Így született az az intézkedéssorozat, amelynek egyik eleme a Magyar falu programnak az a része, amelyből intézmények újulhatnak meg – mint most a gasztonyi óvoda.
– Amikor a falvak megtartásáról, fejlesztéséről, az ottani életminőség javításáról beszélünk, akkor több más elemet is meg kell említenünk. A negyedrendű utak felújítását, a falusi csok rendszerét, melynek hatására a házasságkötések száma a pandémia ellenére is elképesztő mértéket ért el. Itt említhetők meg a 25 év alatti fiatalok adómentessége, a lakásfelújítási támogatás, ez mind oda vezet, hogy lehet minőségi életet élni egy faluban. Az elmúlt járványos időszakban felértékelődött a falusi lét számos eleme, így a kiskertek fontossága is – hangsúlyozta a képviselő.
A szalag ünnepélyes átvágása után még egy fontos eseményre is sor került. Itt búcsúztatták el nyugdíjazásuk okán a falu két alkalmazottját, akik sokat tettek a településért, munkájukkal és közösségi tevékenységükkel. Nikitscher Lászlóné az óvoda dajkája és hivatalsegéde volt, Francsics János pedig a falugondnoki munkát látta el.
VAOL