PROGRAMNAPTÁR
2020. szeptember 27. vasárnap
HKSzCsPSzV
 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30


FACEBOOK

Iváncon megújult a hivatal

2020. január 27. 10:36:45  nyomtatási kép
Több mint 30 millió forintból megújult az Ivánci Közös Önkormányzati Hivatal épülete, komfortosabb az ügyintézés. Az avatót szombaton tartották. 
Energetikai korszerűsítésen esett át a hivatal éppen 80 éves épülete, amelynek a múltjára a felújítás során derítettek fényt: gróf Sigray Antal tervei alapján készült 1940-ben, ismertette az avatón Gyarmati Tibor polgármester. Több funciója is volt az elmúlt évben az épületnek. Az építése kerek évfordulójára eredeti szerepét tölti be, a több mint 30 millió forintos felújítással pedig immár energiatakarékos és szebb lett. A tetőcsere van már csak hátra, arra igyekeznek forrást találni, az avatóra összegyűltek, még az eredeti fedést láthatták, az alatt az eredeti formájára helyreállított kalotaszegi ablakdíszeket is. 
Jó sorozatot tudhat magáénak Ivánc, fogalmazott V. Németh Zsolt. A térség országgyűlési képviselője sorolta: a szennyvíztisztító, az óvoda és az orvosi rendelő megújulását követte a hivatal felújítása, de autóbeszerzés és egyházi ingatlanfelújítás is szerepel a sorban. 
Hangsúlyozta a közszolgáltatásban dolgozók munkáját: azt, hogy az elektronikus nyilvántartással, az új eszközökkel folyamatosan lépést kell tartaniuk. Mindig legyen ott a cél, az hogy a munkájuk révén  gyarapodik a közösség, segítik az egyéni boldogulást - méltatta az országgyűlési képviselő. 2017-ben pályázott Ivánc a hivatalfelújításra - idézte fel a szombati avatón Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. Gratulált a kivitelezőnek és egészséget kívánt a hivatal dolgozóinak és ügyfeleinek. 
VAOL