PROGRAMNAPTÁR
2024. július 13. szombat
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31



FACEBOOK

Szentgotthárd, Dél-Vas megye útszakaszainak megújításáról 2018.02.21

  nyomtatási kép

Mintegy 3,1 milliárd forintból, nagyrészt hazai forrásból cserélnek burkolatot Dél-Vas megye kilenc útszakaszán. 

Amint az időjárás engedi, kezdik a munkát, amelyhez türelmet kérnek a közlekedőktől. Felmarják az aszfaltot és két rétegben kerül új burkolat az érintett szakaszokra. Ahol kell, a szegélyt is javítják és a burkolati jeleket is, a közlekedési táblákat cserélik és lehetőség szerint a vízelvezetés javításán is dolgoznak - ismertette a munkákat Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója. 


Szentgotthárdon a Vörösmarty gimnázium előtt beszélt a felújításokról, hiszen Szentgotthárd több szakasszal is érintett a burkolatcserében. A gimnázium és a körforgalom között, valamint a benzinkút és a vasútállomás között is megújítják a 7459-es számú út egy-egy szakaszát. A vasútállomásnál is dolgoznak majd: a 74328-as számú bekötőút, vagyis a Hunyadi buszállomás és Ady utca közötti szakaszán cserélnek burkolatot. Ezekhez jön még a város saját beruházás és úgynevezett TOP-forrása, abból a Kossuth utca újul meg teljesen - fűzte hozzá Huszár Gábor polgármester.


Hangsúlyozta, hogy a város fontos közlekedési csomópont, egyrészt az Őrség és a Vendvidék felől mintegy tölcsérként vezeti el a forgalmat, másrészt kelet-nyugat irányban is jelentős a közlekedés. A most felújítás előtt utak 1983-ban voltak teljesen felújítva, azóta kisebb javításokon estek csak át. Azt, hogy most elkezdődhet a fejlesztés, megköszönte V. Németh Zsoltnak. 


A térség országgyűlési képviselője összegezte: Dél-Vas megyében 3,1 milliárd forintból újulnak utak, ebből mintegy 2,4 milliárd forint hazai forrású fejlesztés, a többi európai uniós. 

Sorolta: érintett Vasvár, ahol a 74-es számú főúton két szakaszon dolgoznak majd. Körmenden a 8-as főút újul meg: a körforgalomtól a vasúti átjáróig, ennek része a városközpontban a gyalogos aluljáró rendbetétele, valamint a Haraszti-patak felújítása is. Szintén megújul a Körmend-Ják-Szombathely összekötő út Felsőberkifalu vége és Nagykölked Ják felőli vége között. Érintett Jánosháza is, a 8457-es számú út városi szakaszán lesz felújítás, valamint a 87-es főúton Vasszécsenynél mintegy 2,6 kilométeren. 

Forrás: vaol.hu, Bakos Ágnes

Fotó: FM