PROGRAMNAPTÁR
2024. április 19. péntek
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



péntek
09:00 : Duka
FACEBOOK

Pecöl, Falunap, Díszpolgári cím és Pecölért díjak átadása 2017.07.29

  nyomtatási kép

Újszülötteket is köszöntöttek

2017. július 30.

A Pecöli Falunapon a délelőtti ünnepi szentmisét koszorúzás előzte meg a templomkertben: az első és második világháborús emlékműveknél, valamint Varga Antal volt plébános és az Erdődy család emléktáblájánál hajtottak fejet a helyiek.

Tavaly kapott posztumusz díszpolgári címet néhai Pálffy Károly naiv művész. Hajótörött című, fából készült domborművének reprodukcióját avatták fel a temetőben. A sportpályán elköltött vadpörköltebéd után szünet nélkül színpadi produkciók gondoskodtak a jó hangulatról a sátorban. A nyolcszáz lelkes település falunapja mindig sok embert vonz, idén is több százan összegyűltek. A Haladás öregfiúk harmonikásának, Marton Jánosnak a produkcióját a nicki Fergeteg néptáncegyüttes fellépése követte. Horváth Tamás (Csuta) és Batyi Árpád (Kala) zenélt, majd helyi csoportok szerepeltek.


Kilenc gyermekkel gyarapodott Pecöl a tavalyi falunap óta. Szüleikkel együtt a színpadra szólította őket Mándli János polgármester, 50 ezer forintot nyújtott át minden családnak. Posztumusz díszpolgári címet adományozott a képviselő-testület az 1983-ban elhunyt, Pecölben eltemetett gróf Erdődy Ferencnek. Fia, gróf Erdődy László vette át édesapja elismerését. Sokan sokat tettek a faluért, közülük négyen - Baranyai Zoltán, Horváth Balázs, Szemes Gábor és Tátrai László - Pecölért díjat kaptak.


Oklevelek is gazdára találtak, elismerték a társadalmi munkában a falu szépítéséért dolgozókat. Büszkén számolt be a polgármester: eredményesen szerepeltek a szennyvízpályázaton, négy község - Bozzai, Kenéz, Pecöl és Megyehíd - majdnem 600 millió forint támogatást kap. Az óvoda felújítására pedig 50 milliót nyertek.


Az ünnep azokról szól, akik azért munkálkodnak, hogy fejlődjön és erősödjön a közösség, mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő. A csatorna ügyéről elmondta: a közbeszerzéseket a Nyugat-Dunántúlra vonatkozóan most írják ki, hamarosan indulhat a beruházás. Az óvodával kapcsolatban pedig hangsúlyozta: a falu sorsa szempontjából meghatározó, hogy gyerekek szülessenek és minőségi, korszerű intézménybe járhassanak.

Forrás: vaol.hu, Tóth Kata

Fotó: FM