PROGRAMNAPTÁR
2024. április 18. csütörtök
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



FACEBOOK

Hosszúpereszteg,Kármentő fellépése a Szajki-tavaknál 2016.07.02

  nyomtatási kép

Polgármesterek főzőversenye – ahol a nagybőgős az államtitkár!

2016. július 02

Ismét megmutatták a települések és civil szervezetek az összetartásukat és a szakácstudományukat a XIV. Vas Megyei Polgármesterek Főzőversenyén, ahol V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár nagybőgőn játszott a közönségnek. ­ Ez tulajdonképpen nem is verseny, hiszen csakis különdíjasaink lesznek – tudtuk meg a zsűri elnökétől, Lőke István mesterszakácstól. Elmondta, hogy nem először találkozik a versenyzők többségével: ő maga kilenc évvel ezelőtt zsűrizett először. Azóta kezdeményezésével sikerült felállítani egy optimális minőségi elvárást a résztvevők felé: magyaros gasztronómia, tájjelleg, ízvilág, munkaigényesség – ma már ez alapján ítélik oda a megtisztelő elismeréseket. Az utóbbi 3­4 évben már igen színvonalas és jó minőségű ételek készülnek – tette hozzá a négy tagú zsűri elnöke. (A zsűritagok is szakértők: Csándli Tibor és felesége, Csándli Tiborné, valamint Réczeg József; mindannyian neves szállodák, éttermek séfjei, mesterei.)


Lőke István kiemelte, hogy véleménye szerint a hosszúperesztegi az egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű rendezvény a megyében. ­ Az elmúlt évekhez hasonlóan több mint harmincan neveztek a versenyre, többségüket visszatérő vendégként köszönthetjük már ­ mondta el kérdésünkre Farkas Margit polgármester. A kistérségből, sőt, a szomszédos megyékből is érkeztek a versenyre; és nem csupán önkormányzatok, hanem civil szervezetek is. Hosszúpereszteg község önkormányzata a Vas Megyei Közgyűlés és a Sárvár Térsége Többcélú Kistérségi Társulás támogatásával most 14. alkalommal rendezte meg a Vas Megyei Polgármesterek Főzőversenyét – tudtuk meg Kéthelyi Dóra művelődésszervező ­koordinátortól.


Dél körül begördültek a XVI. Szelestei Országos Veterán Motoros Találkozó résztvevői – őket is érdekelte az izgalmasnak és finomnak érkező program. A Capito Gitárklub műsorát követték a táncos produkciók: felléptek a Crossroads Kulturális és Sport Egyesület táncosai, valamint a Rocky Dilly akrobatikus rock and roll tánccsoport. Ezt követte a PNR Rock Band koncertje, majd a győrvári Nefelejcs Néptáncegyüttes és a Kármentő népzenei együttes. Utóbbi nagybőgőse V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár volt.


Ezt követően kiderült, ebben az évben kik kaphatták meg a díjakat: A Vas Megyei Közgyűlés különdíját a Zalai Huligánok baráti körnek adta át Majthényi László elnök a vargányás zúzapörköltért. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. különdíját, a Németh Imre­ emlékdíjat, amelyet ettől az évtől osztanak ki a nemrég elhunyt (és mindig vadat főző) bejcgyertyánosi polgármester emlékére, most épp a bejcgyertyánosi csapat vaddisznóból készült remekműve nyerte el – a vándordíjat, egy csodaszép tálat jövőre visszahozzák, és ismét ringbe szálnak érte.


Az egyik neves szállodalánc büki éttermébe két személyre szóló vacsorameghívást kapott a Sárvári Mentőállomás csapata az EB­pacallal és petrezselymes burgonyával. Öt különdíjas ajándékkosarat kaphatott: Magyarlak a magyar­laki pecsenyével, Nagysimonyi az erdélyi töltött káposztával, Hosszúpereszteg a peresztegi kanásztarhonyával, a Kámi Közös Önkormányzati Hivatal falusi nyulas pörköltjével és batyuban sült vargabélessel, valamint Rönök. Utóbbi egész menüsorral készült, az egyik legigényesebb környezetben tálalva mindezt: csorbaleves, szaftos marha juhtúrós ­bivalysajtos puliszkával, nyári vegyes salátával, valamint helyben készült kürtős kaláccsal. Az eredményhirdetést az Orfeum Vándorszínpad operett műsora követte, és a programsorozatot a Kánya Duó zárta. A település legnagyobb rendezvényén több ezer ember vett részt – egyébként nemcsak a főzőversenyen, hanem a tónál is szép számmal gyűltek össze a strandolni vágyók a nyári hőségben. 

Forrás: vaol.hu, Simán Klára