PROGRAMNAPTÁR
2024. június 19. szerda
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



FACEBOOK

Tihany, Levendulafesztivál megnyitó 2016.06.25

  nyomtatási kép

Megnyitották a tihanyi Levendulafesztivált

2016. június 25. 

Szombaton nyitották meg a tihanyi Levendulafesztivált, amelyen koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások várják az érdeklődőket, a rendezvény kísérőprogramjai július elejéig tartanak.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a kétnapos rendezvény megnyitóján azt mondta: a fesztivál ösztönzi a turizmust és a mezőgazdaságot, a természetvédelmet pedig az érdeklődés középpontjába helyezi.


Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója felidézte, hogy Tihany 1952-ben elsőként vált tájvédelmi körzetté, 1997 óta pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Az igazgató elmondta azt is, hogy az 1990-es évektől a nemzeti park szakemberei lelkes helyi lakosokkal összefogva hozták rendbe az Öreg-Levendulást. Tavaly 15 ezer tővel gyarapították a levendulaültetvényt.

Tósoki Imre, Tihany polgármestere elmondta: az ország elsőként telepített levendulása mára több ezer embert vonz, emellett kedvezően hat a helyi gazdaságra.  Az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódít meg, mivel egy helyi vállalkozó újabb ültetvényt telepít a tihanyi bekötőútnál és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bővíteni fogja területeit - fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy csatlakozva a Múzeumok éjszakája programhoz szombaton szerzetesi idegenvezetés indul az apátsági látogatóközpontból és megnyitják az érdeklődők előtt a máskor nem látogatható 18. századi szerzetesi kriptát.  Vidám színfoltja a rendezvénynek az Öreg-Levendulásban tett szombati túra, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei vezetnek.

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda