PROGRAMNAPTÁR
2024. április 18. csütörtök
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



FACEBOOK

München, Hungarikum Kiállítás és vásár 2015. október 8.

  nyomtatási kép

V. Németh Zsolt államtitkár részt vett a  Magyar Piac München Ősz 2015 rendezvényen, amelyet Münchenben az Óváros szívében a Rindermarkton tartottak most első alkalommal.

     A  Magyar Piac több mint 10. éves hagyományai szerint jelent meg Münchenben is. Több német városban rendezték meg az eseményt az elmúlt 10 évben, ahol sikeresen mutatták be a magyar nemzeti értékeket, termékeket, kézműves mesterségeket, a „ Magyar Piac” sikere a 2006.-ban a Magyar Évad eseményeként kezdődött, akkor még csak Bajorországban több más esemény mellett szervezték meg, és sikerült hagyományt teremteni.

    A 10. Magyar Piacot Regensburg Város Főpolgármestere Josef Schmid és a Münchenben lévő Főkonzulátus részéről a Főkonzul Úr Tordai-Lejkó Gábor nyitotta meg.

 

   Münchenben, Mezőkövesdről a Matyó, és Szentistvánról is, autentikus terítők és a mai viseletnek megfelelő hímzett felnőtt és gyermekruhák is megjelentek. Az élelmiszerek és, mint a mangalicából készített kolbász, a szürke marhából készített hagyományos részben kézzel készített termékek, amelyek között a vadhúsból készített füstöl áru is szerepelt, nagy sikert arattak. Kézzel készített kecske friss és füstölt sajtok is mindig sikeresek, ahogy a Villányból a Bock Borászat borai is felsorakoztak. Megjelent most ismét a pálinka, amelyet nagyon kedvelnek, a rendezvényeikre látogatok. Elmaradhatatlanok a tradicionális magyar ételek is a  kis magyar étteremben és természetesen a magyar fröccs , mint Hungaricum, ahogy a korábbi rendezvényeinken eddig is megjelent.

   A Magyar Piac a valóságban magyar napok, amelyek eddig az ott élő polgárok, illetve a velük együtt működő partnervárosok, német sajtó szerint is, Magyarország jó hírét a magyar régiók, térségek, emberek, értékek, termékek iránti érdeklődés felkeltését és megerősítését is szolgálták.

   A jövőben is Hidat szeretnének építeni emberek, városok, országok között, és úgy érezik, hogy ez többségében sikerül is.

   V. Németh Zsolt államtitkár beszédében elmondta, hogy ez a barátság, ez a szoros kapcsolat egészen különleges, mert több mint ezer év óta kisebb nagyobb megszakításokkal tudunk egymásról, együttműködünk, kereskedünk és amikor lehetőség adódik, akkor támogatásunkról is biztosítjuk egymást. A bajor-magyar kapcsolatok hagyományosan nagyon jók. Külön köszönet jár a bajor népnek, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni véres megtorlás miatt menedéket kereső magyarok nagyon sokan itt találtak újra otthont.

    Az államtitkár az is megemlítette, hogy a német tartományok közül Bajorország Magyarország legfontosabb partnere. Ez azt is bizonyítja, hogy a magyar külkereskedelem 5,2 százaléka Bajorországhoz kötődik. A bajor-magyar kereskedelmi forgalom 2012-ben nagyjából 7, 9 milliárd eurót tett ki, ami azt jelenti, hogy Bajorország a 13. legfontosabb külkereskedelmi partnerünk. Örvendetes, hogy több bajor székhelyű nagyvállalat, mint az AUDI, vagy a Knorr-Bremse rendelkezik magyar telep-hellyel és már évek óta sikeresen dolgoznak hazánkban.

    A két ország közötti virágzó kapcsolatok a vezető kormányzati képviselők rendszeres látogatásaiban is tükröződnek. A magyar-bajor vegyes kormánybizottság 1991 óta rendszeresen ülésezik felváltva  Magyarországon és Bajorországban. Legutóbb, néhány hete Győrben üléseztek, miközben Orbán Viktor miniszterelnök Bajorországba látogatott, ahol találkozott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, akivel tárgyalt a migrációs válságról.

    Nekünk ez a Magyar Piac kiállítás szívünk ügye. Hiszen ezeken a magyar értékeken, e termékeken keresztül mutatjuk meg önmagunkat, Magyarországot, ahol fontos a hagyomány, az értékmegőrzés. Mondhatnánk, sok száz éves tudás, szeretet, munka halmozódik fel ezekben a termékekben, amely egyediségével, különlegességével a magyarság csúcsteljesítménye.