PROGRAMNAPTÁR
2020. október 29. csütörtök
HKSzCsPSzV
     

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31


FACEBOOK

Sárvár, Vas megyei Vadásznap megnyitója, 2015. szeptember 5. 10:00

2015. szeptember 08. 08:00:11  nyomtatási kép

 


 V. Németh Zsolt államtitkár, és mint a térség országgyűlési képviselője beszédében üdvözli a közönséget a Vas megyei Vadásznapon.


   Olyan ősi hagyományról, olyan ősi mesterségről szeretnék néhány szót ejteni, amely egyidős az emberiséggel s az nem más, mint a vadászat. A vadászat szinte a kezdettől fogva  soha sem csak a zsákmányszerzésről, az élelem szerzésről szólt, vagy akár az ölésről, hanem mindig kapcsolódott hozzá egyfajta rítus, egyfajta tisztelet, amely az ember és az állat viszonyát, félelmeit, olykor különlegesen bensőséges kapcsolatukat jelenítette meg. Ezek aztán meg is jelentek különböző népek kultúrájában, képzőművészetében, irodalmi alkotásaikban. Nem véletlen tehát, hogy a vérbeli vadászok azt állítják a vadászatról: szó sincs állatkínzásról, annál inkább a természet szeretetéről van szó. Ez különösen igaz olyan nagy  vadászainkra, mint Kittenberger Kálmán vagy gróf Széchenyi Zsigmond. Ők nemcsak vadásztak Afrikában, a világ más tájain, Magyarországon is, de kutatták az állatok viselkedését, az emberekhez való viszonyát. Vadászok és nagy gyűjtők voltak egyben. Hazájuknak gyűjtöttek. A többi között nekik köszönhetjük számos magyarországi múzeum  preparált különleges állatfajtáit, trófeagyűjteményét.

   A vadászat nem egyszerűen kaland, izgalom, sportteljesítmény, hanem egyfajta emlékzsákmány is, az évtizedek alatt felhalmozott emlékek értéktára, amely az ember és a táj, az ember és az állat s az elejtett vad tiszteletében fogalmazódik meg.   Gróf Széchenyi Zsigmond az afrikai vadászatát összekötötte a régi tábortüzekkel. Ezt írja: ,, Valamennyi kalandomnak legelső fültanúi voltak a tábortüzek. Esténként az ő fényük oltalmában, úgyszólván őnekik mondtam el napi beszámolómat. Frissen hazacipelt agyarpárt, bivalyszarvat, oroszlánbőrt is és az lángjuk lobogása ünnepelt, az ő füstjük tömjénezett... s az esti tábortűz füle hallatára kovácsolódott valósággá, kristályosodott emlékké, lelkemben ott vert maradandó gyökeret.” Egy másik nagy arisztokrata család sarja, gróf Bolza Antal, aki fél életét emigrációban töltötte- Kenyában fővadász volt-, nos ő a vadászatot és az életét  cserkelésnek fogta fel. Könyvének is ez a címe: Cserkelés az Életem. Számára a vadászat nem a zsákmányt jelentette, hanem az élményt, ténykedését nem a díj határozta meg, hanem az a vadászati siker, amely megadta mindennek zamatos fűszerét, maradandó értékét. 


   Tisztelt Hölgyeim és Uraim beszélhetnék arról, hogy különböző népeknek más más vadászkultúrájuk van. Csak néhányat említek. A magyarok a német-angol trófeaközpontú  vadászkultúrát követik. Akár hetekig is követnek egy jó bikát, elemzik mozgását, ha elejtik órákig elüldögélnek a teríték mellett, megadják a végtisztességet. Ezzel szemben például a spanyolok húsközpontúak s a többi dél-európai népek is, mert minél több vadat akarnak kilőni. Végezetül hadd említsek meg valamit, persze ez a vadászok között nem ismeretlen. A vadászok megkülönböztetnek vadászt és puskás embert. Az előbbiek az tudják, hogyan kell viselkedni az erdőben, az utóbbiak legfeljebb jól lőnek.

   Köszönöm a figyelmet, további jó vadászatot....