PROGRAMNAPTÁR
2024. április 18. csütörtök
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



FACEBOOK

Tudás Transzfer Központ átadása Jánosházán

  nyomtatási kép

A „Helyi termékeink, helyi értékeink” című rendezvény során ünnepélyes keretek között átadták a Tudás Transzfer Központot szombaton Jánosházán. Az eseményen V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár köszöntötte a résztvevőket: 




„ Jánosháza várossá avatásának napján arról beszélgettünk, hogy a városok rendszerint három rétegből épülnek fel. Ott él bennük egymáson, egymás mellett a szellem városa – a szakrális helyekkel; az emlékek városa – a közösségi emlékekkel; és a vágyak városa – amelyet a városlakók jelenlegi álmai, céljai, tervei alkotnak. Az első két réteget őrizni, ápolni kell, az utolsót azonban szüntelen építeni.


Nincs is könnyű dolga egy vidéki városnak napjainkban. Egyszerre kell őriznie hagyományait, szokásait, s közben változni, fejlődni, haladni a korral. Egyszerre kell körülbástyáznia összetartó közösségét, és közben nyitnia a nagyvilág felé. Én úgy látom, Jánosháza nagyon ügyesen őrzi és tartja fenn ezt a finom egyensúlyt. Ez válik láthatóvá a Sághegy LEADER Egyesület mai rendezvényén is, amikor a hagyományos helyi termékeikre és értékeikre hívják fel a figyelmet, s mindeközben megnyitnak egy épületet a nemzetközi együttműködés előtt.


A Tudás Transzfer Központ átadásával – úgy gondolom – elsősorban a vágyak városát építik tovább a jánosháziak. A vágyak, a jövő városát, amelyet helyi adottságokra épülő gazdaságfejlesztés és a jövedelemtermelő képesség növekedése jellemez. Ahol a helyi termékek könnyen és gyorsan eljutnak a piacra, bearanyozzák az itt lakók hátköznapjait, és maradásra csábítják az ide érkező turistákat. Ahol a tartósítószereket és a környezeti terhelést már csak hírből ismerik. És ahol, mindig van kihez fordulni, ha ötletre, segítségre, jó példára van szükség az előrelépéshez.


Ez a világ egyszerre épül itt, a Sághegy LEADER Egyesület területén, s odaát Szlovákiában, a Dudvág és az Öreg-Feketevíz HACS-ok területén, mert az összefogásban résztvevő települések felismerték, hogy van, amit érdemes megosztani. A kézzel fogható dolgokból – pénzből, kenyérből – ugyan bibliai segítség nélkül csak kevesebb lesz, ha osztozunk rajta; de a tudás, a tapasztalat sokszorozódik, sőt hatványozódik, ha megosztjuk egymással.




Példaértékű a jánosháziak hozzáállása, akik helyi értékeikre és adottságaikra büszkén, de a határon túli barátaik ötleteire is nyitottan és mindig segítőkészen szeretnék fejleszteni a városukat. Biztos vagyok benne, hogy az régi TSZ iroda új funkciójában – Tudás Transzfer Központként – nagyszerű ötleteknek és kezdeményezéseknek lesz az otthona, és kiváló együttműködések indulhatnak el a falai között!


Kívánom, hogy használják egészséggel, sikerrel!”