PROGRAMNAPTÁR
2020. augusztus 11. kedd
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31


FACEBOOK

2014 a Keleti sün éve

2014. november 26. 12:00:48  nyomtatási kép

A Keleti sün éve keretében mese-és képregényíró pályázatot hirdetett a Földművelésügyi Minisztérium által működtetett Vadonleső Program, a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság és a Magyar Természettudományi Múzeum. A kiírásra sok száz pályamunka érkezett az ország minden részéből és határon túlról. A legjobb műveket a gálaműsor keretében, neves előadóművészek tolmácsolásában hallgathatták meg a gyerekek, akiket V. Németh Zsolt környezetügyi államtitkár köszöntött:

 

 

"Tüskéshátú sün barátom, / Merre jártál, mondd, a nyáron?- kérdezi versében Csukás István. Én is ezt kérdeztem néhány héttel ezelőtt, amikor újra találkoztam egy kis barátommal, ugyanis nekem is van egy történetem sünökről. Vagy mondhatnám úgy is: nekem is megvan a magam története a sünikkel.

 

Úgy kezdődött, hogy feleségemmel beköltöztünk első önálló otthonunkba, egy kertes házba. Nekilendültünk a felújításnak, berendezkedésnek, de rövidesen kiderült, hogy nem vagyunk egyedül. Tudniillik, a telket akkor már egy süncsalád lakta. Mi a régebbi lakóknak kijáró tisztelettel viselkedtünk velük, vigyáztunk rájuk gondoskodtunk ételükről, italukról.  A sünnemzetség azóta is velünk él, néha sokáig nem bújnak elő, de a jelenlétüket időnként tanúsítja egy-egy kutyavonyítás, vérző orral párosulva.

 

Azt hiszem, nemcsak a túl kíváncsi kutyáknak és a vadászni próbáló kis Vuknak kell még sokat tanulnia tüskés barátainkról, Nekünk, embereknek is oda kell figyelnünk rájuk. Tudnunk kell, mit tegyünk, ha a kertünkben egy bokor vagy egy kupac aljában összetalálkozunk. Tudnunk kell, mire figyeljünk, hogy megóvjuk őket az autóbalesettől, a rovarirtó szerek okozta mérgezéstől vagy épp attól, hogy fennakadjanak a kerítésen. Illik tudni, mit ehetnek, mit ihatnak, mikor nem szabad őket háborgatni, és mikor szorulnak segítségre.

 

Ezért fontos, hogy a Vadonleső Program a keleti sün éve alkalmából ráirányította a figyelmet erre a különleges védett állatunkra. Miközben a sünik a Titokzatos sün-történetek főszereplőivé váltak, mi magunk figyelmesebbek, tudatosabbak lettünk. Hogy mennyire, arról a Vadonleső honlapjának adatai árulkodnak: a sünkampány következtében megduplázódott az észleléseken alapuló elterjedési adatok száma. Ez azt jelenti, hogy mostanra már sokaknak van egy-egy személyes története a sünökről.

 

 

Ők már mind tudják, hogy természeti örökségünk megőrzése közös feladatunk, hogy egy védett faj megóvásáért nemcsak a hivatásos természetvédők vagy a tudományos kutatók dolgozhatnak, hanem mindannyian sokat tehetünk érte. Ezért köszönet illeti a Program megalkotóit, a lebonyolításban segédkező Magyar Természettudományi Múzeum és a tíz nemzetipark-igazgatóság munkatársait, de mindenekelőtt a mese- és képregényíró pályázat lelkes résztvevőit.

 

Az ő műveiket olvasva, hallgatva, nézve egy kedves történet jut eszembe, aminek a címe: A sün, akit meglehetett simogatni.  Ez a mese egy kis sünről szól, aki nagyon vágyott rá, hogy szúrós tüskéi ellenére is dédelgessék. Sokáig szomorkodott emiatt, de végül nagyszerű ötlete támadt: addig hempergett az avarban, míg a lehullott levelektől puha, tarka labdává vált, amit azután már bátran lehetett simogatni.

 

Azt hiszem, hogy a Vadonleső Program mese- és képregényíró versenye is ilyen boldog befejezést hozott: eredményeként jobban megismertük a keleti sünt, megtanultuk mit szeret, mitől fél, mire van szüksége. A kedves történeteknek köszönhetően megközelíthetővé, megérthetővé és szerethetővé vált ez a védett faj. Akiket szeretünk, azokra pedig vigyázunk."

 

 

A verseny győztes képregényeiből egy országos vándorkiállítás készült, amelyet egy hónapig a Magyar Természettudományi Múzeumban, a jövő évben pedig a nemzetipark-igazgatóságok látogatóközpontjaiban mutatnak be.

 

 

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotó: Pelsőczy Csaba