PROGRAMNAPTÁR
2019. szeptember 19. csütörtök
HKSzCsPSzV
           

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30


FACEBOOK

XII. Rétesfesztivál

2014. augusztus 12. 09:00:12  nyomtatási kép

A lassan feledésbe merülő ízek megmentése és az évezredes tradíció megőrzése érdekében tizenkettedik alkalommal rendezték meg a vasvári Rétesfesztivált szombaton. V. Németh Zsolt államtitkár, a város egykori polgármestere idén is ellátogatott a rendezvényre, s a díjak átadásakor mondott köszöntőt:

 

 

Zelk Zoltán meséjében egy öreg diófa mesél előző éjjeli álmáról. Azt álmodtam - mondja a diófa -, hogy a világ valamennyi szakácsa összegyűlt egy olyan konyhában, amelyik milliószor akkora, mint ez a kert, és három álló évig egyebet se csináltak, csak mákosrétest sütöttek. Amikor aztán megsült a mákosrétes, egy akkora aranytányérra tették, amelyik ezerszer olyan nagy, mint ez a kert, és így szóltak hozzám: - Kóstold meg, mit sütöttünk neked. Kóstold meg, és ha ízlik, minden nap sütünk neked mákosrétest..."

 

Együttérzek a vén diófával, mert az elmúlt hetekben magam is gyakran álmodtam sürgő-forgó szakácsokról, izzó kemencékről és ízletes töltelékekről. Így, ha egy mondatban kellene összefoglalnom a vasvári rétesfesztivállal kapcsolatos érzéseimet, azt mondanám: "Na, végre!"

 

 

Ahogy korosodom, úgy veszem észre, egyre gyorsabban szaladnak a napok, egyre gyorsabban telnek el az évek. De a két rétesfesztivál közötti idő csak nem akar lerövidülni. Sőt, azt mondanám, nyúlik, mint a rétestészta. Az ember csak számolja a napokat, nézegeti a naptárát, ki-ki pillanat a munka fölül az ablakon, s az sem vigasztalja, ha száz ágra süt a nap, azaz - ahogyan a régiek mondták - olyan idő van, mint a túrós rétes! Ilyenkor nincs mit tenni, türelmet kell tanúsítani, és beletörődni, hogy sora van mindennek, mint a rétesevésnek.

 

A türelem szép erény, de előfordul, hogy fogytán vagyok vele. Ilyenkor megesik, hogy nem várom meg, míg igazi vasvári rétest ehetek, és megkóstolom máshol is, étteremben, vendégségben ezt a régi magyar desszertet. Ilyenkor hungarikumokért felelős államtitkárként illendően megállapítom, hogy a rétessütés csínját-bínját ismerik a jó háziasszonyok szerte az országban. De azután vasvári elfogultsággal csendben hozzáteszem: Azért mégiscsak a hazai legfinomabb, s az is ilyenkor esik a legjobban, amikor a város apraja-nagyja, sógor, koma, szomszéd és jó barát együtt kóstolja.

 

 

Ezért nem is szaporítanám a szót tovább, mert ha az ember vasvári rétessel kerül szembe, s azok közül is a legfinomabb, díjat érdemlő darabokkal, akkor csak annyit tehet, mint Ábel, a rengetegben, aki mikor megtalálta a tarisznyában a keresztanyja rétesét, csak megilletődött, az egyiket kettőbe törte, mintha az oltárnál volna papi minőségben, s így szólt: Ezt az egyet hamar együk meg!