PROGRAMNAPTÁR
2024. július 19. péntek
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31



FACEBOOK

Hősök Napja

  nyomtatási kép

A II. világháborúban elhunyt katonák előtt tisztelegtek vasárnap Egyházasrádócon. A Hősök Napi megemlékezésen V. Németh Zsolt mondott ünnepi beszédet:

 

 

"Nemzeti ünnepeken, emléknapokon, a Szózatot és a Himnuszt hallgatva, koszorúk és lobogók díszletében sokszor eszembe jut Márai Sándor figyelmeztető szava: A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv? A haza te vagy? őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja.

 

Ünnepeken, eskütételnél, gyermek születésekor, szerettünk élete végén; megrendítő, megható és sorsfordító percekben talán mi is átérezzük ezt. De békeidőben, dolgos hétköznapokon, családunk körében ritkán gondolunk erre. Ritkán helyezzük saját kis életünket nemzeti, történelmi perspektívába.

 

Azt hiszem, ebben nem különböztek tőlünk azok sem, akik előtt most fejet hajtunk, akiknek a sírjára ma koszorút helyezünk. Miközben tiszteletteljes és büszke hangon szólunk róluk, miközben emberi nagyságukról, emberfeletti bátorságukról és áldozatukról beszélünk, ne feledkezzünk meg róla: nem születtek hősnek - ők is emberek voltak, akárcsak mi.

 

Amikor hőseinknek szobrot állítunk, legtöbbször egyenes derékkal, kivont karddal ábrázoljuk őket. Amikor arcukat magunk elé képzeljük, elszánt, szigorú tekintettel látjuk őket. Talán eszünkbe se jut, hogy bizony azok a vállak is görnyedtek hétköznapi gondok alatt, hogy azok a szemek is könnyeztek néha a meghatottságtól vagy a szomorúságtól.

 

Akikről a mai nap szól, azok is hozzánk hasonló, egyszerű, hétköznapi emberekként éltek mielőtt katonák, hősök, vértanúk lettek. Reggel ugyanolyan álmosan ébredtek, este ugyanolyan fáradtan tértek haza a mezőn, gyárban, hivatalban töltött dolgos nap után. Ugyanolyan szeretettel ölelték át feleségüket, ugyanolyan gondoskodással vették ölbe gyermeküket. Úgy gondolták, ez már így is marad: csöndesen élhetik munkás hétköznapijaikat, nevelhetik gyermekeiket, építhetik a házukat, láthatják felnőni unokáikat.

 

De megszólította őket az idő. És akkor saját bőrükön érezték, amiről Márai így írt: Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senkire nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. (...) Ez a pillanat, mikor minden ember - néha fogcsikorgatva, akarata ellenére - hős lesz.

 

Nem születtek hősnek, de amikor a hely és az idő megkívánta, akkor talán félve, fázva, de felvállalták sorsukat. Egyszerű életükre, családjukra, hétköznapi gyarlóságaikra gondolva még jobban átérezzük felelősségvállalásuk és áldozatuk súlyát és értékét.

 

Nem tudjuk őket kárpótolni a veszteségeikért, nem tudjuk már megjutalmazni a bátorságukat. Köszönetünket, hálánkat, tiszteletünket is csak sírjuk felett tudjuk leróni. Annyival azonban tartozunk nekik, hogy megbecsüljük nyugalmas hétköznapijainkat, szabadságunkat, boldogságunkat. És hogy a sorsdöntő percekben nem felejtjük, életünk a haza életének egy pillanata is."