PROGRAMNAPTÁR
2020. augusztus 4. kedd
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31


FACEBOOK

A 45 éves körmendi táncegyüttest köszöntötte V. Németh Zsolt

2013. október 28. 10:00:00  nyomtatási kép

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes szombaton. Ebből az alkalommal kiállítás nyílt a Várkastélyban, a táncosok pedig Vörös bársony süvegem? címmel ünnepi műsorba mutattak ízelítőt jelenlegi repertoárjukból.

A jubiláló táncegyüttest V. Németh Zolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár népzenészhez illőn furulyaszóval köszöntötte.

A Béri Balogh Ádám Táncegyüttes 1968-ban alakult. A korábbi helyi táncos hagyományokra alapozva a körmendi Mezőgazdasági Főiskola keretében kezdte meg működésé, a főiskola megszűnése után a város vezetése vette át az együttest, ami 1990-ben egyesületté alakult át.

Az egyesület alaptevékenysége művészeti műhelymunka - a hagyományos tánckultúra, általában a néphagyományok ápolása, átadása. Évente 40-50 fellépést vállalnak, házigazdái két jelentős nemzetközi fesztiválnak.

Nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre is, Körmend mellett Nádasdon, Gasztonyban, Zalalövőn, Bajánsenyén és 6 szlovén településen végeznek oktatói munkát.