PROGRAMNAPTÁR
2020. augusztus 3. hétfő
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31


FACEBOOK

A ?48-as szabadságharc vértanújaira emlékeztek Rátóton

2013. október 07. 09:00:00  nyomtatási kép

A rátóti Aradi Emlékparkban tizenhárom tölgyfa őrzi az aradi vértanúk emlékét, az eredeti fákat a hagyomány szerint Deák Ferenc ültette az 1860-as években. Idén is itt emlékeztek a szabadságharc mártírjaira a rátótiak Málincs Ferenc polgármesterrel és V. Németh Zsolt államtitkárral, a térség országgyűlési képviselőjével.

V. Németh Zsolt az alábbi szavakkal tisztelgett a hősök emléke előtt:

"Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország - írta Wass Albert. Ma azokra emlékezünk, akik nemhogy nem szaladtak el, de helyt álltak, elveiket meg nem tagadva, bátran néztek szembe a halállal is.

Amikor itt összegyűlünk, fejet hajtunk, meggyújtjuk a gyertyákat, elhelyezzük csokrainkat, koszorúinkat, elmondunk egy imát emlékükre, kettős érzés kavarog bennünk. Egyik - nemzeti gyásznap lévén - a fájdalom, az együttérzés a kegyelet. Ismerjük az aradi tizenhármak búcsúleveleit, a kortársak visszaemlékezéseit, és ezek alapján kemény, marcona tábornokok helyett apákra, férjekre, gyerekekre gondolunk. Sorsuk megérint bennünket, mert ma is időtlenül ható emberi érzések kerítenek hatalmukba. Aki elveszített már családtagot, barátot, annak átélhető a fájdalom.

De a másik érzés a tiszteleté, a csodálaté, amely a kivételes, a fölérhetetlen embereknek szól. Az áldozatvállalásnak, a következetességnek, a bátorságnak olyan szintjéről van szó, melynek átéléshez már nem tudjuk segítségül hívni személyes tapasztalatainkat. Olyan képsorok játszódnak le előttünk, melyeket csak hollywoodi filmek sosem élt főhőseinek kitalált, idealizált történetei vetítése során láttunk. Ők pedig itt éltek, öt emberöltővel ezelőtt, és velük mindez megtörtént, itt, Magyarországon.

Talán nem születtek ők sem hősnek. Ugyanúgy hús-vér emberek voltak, mint mi. Reggelente ugyanúgy morgolódva ébredtek, köszöntek el feleségüktől, s érezhették gyermekeik csöpp kezét az arcukon. Ugyanúgy éreztek, szerettek, mint mi. És azt gondolták, hogy ez már mindörökre így lesz.

De megszólította őket az idő, mely elől kitérni nem lehetett. Évezredes erkölcsi parancsnak tettek eleget. Szabadságunk kivívása, függetlenségünk visszaszerzése, az újrakezdés kényszere és elkötelezettsége örök magyar program. Akik ennek szellemében önzetlenül tették a dolgukat az elmúlt évszázadokban, azok mind a mai független Magyarországért munkálkodtak.

Madách Imre - kortanúként - epigrammájában így emlékezik:

"Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,

Ki fényesen majd jutalmazni tud,

Akit szolgáltatok egy árva hon volt,

Im sírotokra emlékkő se jut."

Hitték, hogy jó ügyet szolgálnak. Hitték, mikor jutalmat nem várva az árva hon szolgálatába álltak, hitték, mikor jöttek a nehéz idők, és sokan elpártoltak, hitük nem ingott meg a siralomházban és a bitó alatt sem.  Hitték, hogy a haláluk nem értelmetlen, nem hiábavaló.

Szacsvay Imre, az országgyűlés egykori jegyzője október 24-én állt a bitó alá. Neki - mint ahogy a nagyváradi szobrán áll - "csak egy tollvonás volt a bűne": jegyzőként ő jegyezte ellen Kossuth mellett a függetlenségi nyilatkozatot. Búcsúlevelében ezt kérte az utókortól: "ne engedjétek ezután se magatokat elragadtatni a napi szájhősök és utcai sokaságok zavargásaitól és bármennyire fontosnak látszó diadalaitól" (?) Magyarország népére sokkal szebb jövő vár: a munkás élet okvetlenül meg fogja teremteni az anyagi jólétet, a polgári szabadság alapját.  - Ezt higgyétek, ez vigasztaljon, ha a hazára gondoltok, de mindig kerüljétek az ingadozó sokaságot, mely fáklyás zenéit, s más hiúságait majdnem azon gyönyörrel rendezi, mellyel a vérpad áldozatait körül dongja."

Most ezt kérem én is. A világot a dolgos, eltökélt, megingathatatlan emberek tudják előre vinni, nem a szájhős zavarkeltők, sem a széllel együtt ingadozók.

Körbenézve példát vehetünk ezekről a Deák Ferenc állította tölgyfákról. Vannak köztük egészségesebbek, fiatalabbnak tűnők, megtépázottak, korhadtabbak is. A tölgyek méltón emlékeznek mártírjainkra: nemesek, kemények, inkább eltörnek, de meg nem hajolnak. Helyettük újak nőnek, életüket egymásba oltva éltetik a tölgyet, a kertet, az életet. A kert nyugodalmas csöndjében mintha csak a honvédekkel együtt dúdolnák a 48-as csíki népdalt:

"Azt is tudom, nem én kezdtem,

Tudom, nem is én végezem.

Most is halnak és születnek,

Nem lesz vége az életnek?"