2024. március 28. csütörtök
|
Szent István-napi ünnepség Tanakajdon
A Vas megyei Tanakajdon színes falunapi programokkal töltötték meg a hosszú hétvégét. A tekeverseny, gyermek hétpróba, kertmozi és legénycéhavatás mellett természetesen nem feledkeztek meg augusztus 20-áról, államalapításunk ünnepéről sem. Az ünnepi köszöntő elmondására V. Németh Zsoltot kérték fel.
Szent István, az államalapítás, az új kenyér ünnepén nemzeti jelképek vesznek minket körül: piros-fehér-zöld lobogók, a Himnusz és a Szózat hangjai, a Szent Korona, a Szent Jobb, a Nemzet Kenyere. Ha nem akarjuk, hogy az ünnepi díszletnek csak néző, kívülálló szemlélői legyünk, jó, ha felidézzük magunkban Márai Sándor szavait:
A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, őt éled és őt fejezed ki mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Felemelő, s egyszersmind ijesztő is ez a gondolat. Nagy felelősséget ró ránk. Hiszen úgy, gondoljuk: igen, a honfoglalás, az államalapítás, a szabadságharc, a rendszerváltás mind a haza életének pillanatai. De hogy az én pillanataim is ilyen fontosak? A nehéz pillanataim, a könnyelmű pillanataim, a boldog pillanataim és kudarcba fulladó pillanataim - mind-mind részei a haza életének? Az az egy-két perc is számít, amivel többet szánok valami haszontalan dologra vagy épp kevesebbet egy fontos ügyre?
Ha belegondolunk, hogy nemcsak magánemberként, családtagként vagy szakemberként hozunk döntéseket, de Magyarország polgáraként is, hirtelen nagy súly nehezedik a vállunkra. Ilyenkor elkélnek a kapaszkodók, amit a nemzeti jelképek, történetek és hősök nyújtanak. Ilyenkor kiáltunk: Hol vagy István király? És már születnek is a szebbnél szebb imák, könyörgések, énekek és dicsőítések, amiben apostolunknak, párfogónknak, szószólónknak, magyarok tündöklő csillagának, nemzetünk istápjának, édesapánknak szólítjuk a nagy királyt.
Szent István rá is szolgált ezekre a megnevezésekre. Kiérdemelte, hogy felnézzünk rá, hogy halálában is magunk fölé emeljük. Én mégis azt gondolom, hogy így, majd? ezer évvel uralkodása után, itt volna az ideje, hogy ne csak példaképként, vezérként, atyaként tekintsünk rá, de honfitársként, munkatársként is. Természetesen nem arra gondolok, hogy gondolatban vegyük le a fejéről a koronát, a neve elől pedig a szent jelzőt, hogy velünk egyenrangú legyen. Inkább igyekezzünk mi felnőni hozzá, ha nem is nagyságban, de türelemben, nyitottságban, összefogásban, határozottságban, állhatatosságban és tettrekészségben.
Istvánnak nagy szüksége volt ezekre az erényekre, hiszen ott állt két korszak, két világ határán. A pogányság hagyományai és a kereszténység értékei között, a széthúzás és az összekovácsolás között, az elszigetelődés és az Európához kapcsolódás között. Ilyen óriási, embert próbáló feladatokat talán csak egy emberre mérnek ezerévente. De fel kell ismernünk, hogy valójában mindig, minden percben két világ határán állunk. Minden kimondott szavunkkal, minden döntésünkkel, tettünkkel és mulasztásunkkal választunk mi is. Jövőt választunk magunknak, családunknak és nemzetünknek.
Súlya van tehát minden személyes pillanatnak. De még nagyobb súlya van azoknak a pillanatoknak, amelyekhez egyszerre érkezünk meg. Amelyekben együtt vagyunk jelen. Nagy veszteség volna ezeket a felemelő, megrendítő pillanatokat elmulasztani, lekésni, kihagyni. Szükségünk van rájuk, hogy érezzük, mennyi öröm van az együttlétben, mennyi erő rejlik az összefogásban. Hogy lássuk, mit jelent, amikor együtt az ország.
Pilinszky János ezekről az alkalmakról írta, hogy a valódi ünnep; az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, de enélkül a pillanat nélkül puszta körforgásba merül vissza a naptárunk. Azt hiszem, akkor ünnepeljük meg méltón augusztus 20-át, ha ilyen pillanatot varázsolunk belőle: ahol érintkezik az idő és az öröklét, ahol egyszerre van jelen minden honfitársunk, az is, aki itt áll mellettünk, az is, aki sok száz kilométerre él tőlünk, és az is, aki már csak emlékében él velünk - mint István király. Így, mindenki együtt.
Hatalmas erőforrások rejlenek egy ilyen pillanatban, ne engedjük elszaladni. Éljük át, minden díszletével, jelképével, mondanivalójával együtt, hogy majd az év többi napján is meríthessünk belőle reményt és kitartást."