PROGRAMNAPTÁR
2020. augusztus 4. kedd
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31


FACEBOOK

Vasi ízek juniálisa Jánosházán

2013. június 03. 10:30:00  nyomtatási kép

A Millennium Polgári Egyesület Jánosháza szombaton rendezte meg a Vasi Vidéki Ízek Juniálisát. A programok között helyi ízek főzőversenye, helyi termék vásár, kézműves vásár valamint íjászverseny is szerepelt; a délután folyamán előadásokat hallhattak az érdeklődök, végül a napot zenével zárták. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a vidék megtartó erejéről beszélt, majd a Kármentő népzenei együttes nagybőgőseként is színpadra állt.

Helyi termékekből kizárólag a tájegységre jellemző ételeket készített huszonhárom csapat a Vas megyei Jánosházán, a Vasi Vidéki Ízek Juniális rendezvényen. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta, áttörés akkor lesz, ha a helyi közösség a saját termékét fogyasztja, ezért el kívánják érni, hogy a földművelésből élő gazdák állattartással és feldolgozással is foglalkozzanak, és értékesítsék termékeiket.

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy az agrár- és vidékfejlesztés stratégiai kérdés, és a gazdatársadalom a nehéz időkben is sokat tesz azért, hogy az ország kijusson a bajból. Az átfogó agrárstratégia célja, hogy a szántóföldi növénytermesztésből kizökkentsék a mezőgazdaságot. Közölte, a tárcánál jelenleg készül a rövid ellátási lánc program. Hangsúlyozta, az ilyen rendezvény a helyi termékre és a mezőgazdasági kultúra egységére hívja fel a figyelmet, amelybe a kézművesség, a tánc és a népdal is beletartozik.

Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a háztáji gazdaságok erősítése a cél. Jelenleg kétszázezer eurót fordítanak arra a magyar-osztrák programra, amelynek során feltérképezik, hogy a térségben milyen lehetőség adódik a háztáji gazdaság visszaállítására, utána elkészítik a stratégiát, amelyet a kormány elé terjesztenek.

A Vasi Vidéki Ízek Juniális című rendezvényen a környékbeli településekről érkező versenyzők mérték össze főzőtudományukat. A térségre jellemző étkek kizárólag helyi alapanyagból készültek, amelyek rendkívül finomak és egészségesek, de sajnos globális világunkban a kerti műveléssel együtt még a vidéki ember számára is háttérbe szorultak a hipermarketekben kedvező áron és könnyen hozzáférhető élelmiszerekkel szemben. Éppen ezért fontos törekvésük a szervezőknek, hogy az emberek újra kezdjenek hozzá kiskertjeik műveléséhez, tartsanak háztáji állatokat, már csak azért is, mert nincs annál frissebb és megbízhatóbb élelem, mint ami a háznál megterem.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája