PROGRAMNAPTÁR
2020. szeptember 24. csütörtök
HKSzCsPSzV
 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30


FACEBOOK

"MINDENKIT HAZAVÁRUNK"

2012. szeptember 22. 18:24:40  nyomtatási kép

Elszármazottak találkozója

Az Örökségünkért Egyesület a Gersekarátért Baráti Körrel és a helyi önkormányzattal közösen rendezte  meg a Gersekarátról elszármazottak találkozóját.  A program 11 órakor szentmisével kezdődött a felújított templomban. Utána a temetőkben voltak  megemlékezések majd  a művelődési házban megvendégelték a község régi és mai lakói. Kulturális műsor színesítette a programot, valamint  kiállítás nyílt régi fotókból.

V. Németh Zsolt a templomban köszöntötte a találkozó résztvevőit:

Kedves Gersekarátiak! Kedves szívükben még mindig Gersekarátiak!   Sokan, sokféleképpen próbálták már szavakba önteni, mit jelent az otthon, a haza. Wass Albert szerint "Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait? Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz." Szabó Magda számára a szülőföld jelentette az otthont, ami fölött az ég szélesebb volt mint bárhol máshol, ahol megnyugodott, ahol a víz a legjobban oltotta a szomját, ahol teleszívhatta a tüdejét igazi levegővel.  A gerseiknek, a karátföldieknek ez a hely Gersekarát. De vannak közöttük olyanok is, akiknek szülőfalujuk mellett mára már van egy másik otthonuk is. Nem helyette, hanem mellette. Ők azok, akik ma otthonról jöttek hazaAzt hiszem, a hazavágyás és a hazavárás egymást feltételezik, s itt, Gersekaráton egymást is éltetik. Az elköltözöttekben él az igény, hogy a messze szerzett élményekről, tapasztalatokról itt is beszámoljanak, az itt maradottak pedig őszinte érdeklődéssel követik sorsukat. Az itt élők azért rendezik meg évről évre az elszármazottak találkozóját, mert tudják, hogy vannak, akik hazavágynak. Az elszármazottak pedig azért látogatnak haza újra meg újra, mert tudják, hogy visszavárják őket.   Az, ami az otthont jelenti, az nem mindig kézzel fogható. Az otthont többek között a szeret, az elfogadás, a közösségi érzés, a közös szójárás, a közös emlékek, a közös történetek teszik otthonná. Ezeket a kincseket szerencsére magunkkal tudjuk vinni, velünk vannak, bármilyen messzire is megyünk. A mai találkozón ezt a kincsestárat sok új élménnyel, kedves szóval, összenézéssel, mosolygással lehet gazdagítani. Talán kitartanak egy újabb teljes évig.  Azonban nem mindent tudunk felnyalábolni, zsebre tenni, és magunkkal hordani. Kell egy biztos kiindulási pont, ahonnan mérjük a távot, amihez viszonyítjuk magunkat. Csak az tud biztonsággal messzire menni, magasra jutni, akinek van honnan elindulni, és van hova hazatérni. Ahogyan Arkhimédész mondta: "Adjatok egy fix pontot, s én kifordítom sarkaiból a világot." Az elszármazottak közül sokaknak ez a fix pont ma is Gersekarát. A templom, ahol keresztelték, a temető, ahol a felmenői nyugszanak, vagy a harangláb, amit közösen újítottak fel.  Azt hiszem, szerencsés dolog, hogy ezek a kötődési pontok nem hordozhatók, nem mozdíthatók, mert amellett, hogy biztonságot adnak, arra is sarkallnak, hogy időről időre visszatérjünk hozzájuk, méghozzá nemcsak gondolatban, nemcsak emlékeinkben, nemcsak szívünkben, hanem személyesen is.

Vigyázzunk ezekre a kötődési pontokra, mert - ahogy Szabó Magda írta - a szülőfalunk az, ami "őriz és képvisel bennünket akkor is, ha már nem leszünk, mint az anya őrzi annak a gyermeknek az emlékét, aki elsodródott mellőle, de a tőle tanult nyelven (?) mondta ki valami ismeretlen pontján a világnak a szavakat, amelyekkel (?) a neki jutott életet megköszönte."