2024. március 29. péntek
|
Harangláb és kőkereszt erősíti a gersekarátiak hitét
Mintegy 900 ezer forint európai uniós támogatásból, valamint a helyiek felajánlásaiból és munkájával újult meg Karátföld településrész haranglába és kőkeresztje Gersekaráton. Ötven család közel háromszázezer forint készpénzzel, 29 család önkéntes munkával járult hozzá a vallási jelképek felújításához. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott köszöntőt a vasárnapi avatási ünnepségen:
Nem könnyű megszólalni egy ilyen magasztos és meghitt ünnepen, különösen az elhangzott szép ének és vers után. Ezért egy olyan idézettel készültem, ami méltó a mai alkalomhoz, és segít szavakba önteni annak a jelentését. Ernest Hemingway is ezt a néhány sort választotta mottójául Akiért a harang szól című regényéhez:
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátiad házát, vagy a te birtokod? ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
Senki sem különálló sziget? a gersekarátiak, a karátföldiek tudják ezt, és aki ellátogat hozzájuk, az is megérti ennek a jelentőségét. Az itteniek hitüknek köszönhetik az összetartozásukat, és összefogásukkal erősítik hitüket. Összefogtak akkor is, amikor a templomuknak adtak új életet, és most összefogtak azért is, hogy megerősödve, megújulva szolgálhassa a települést a karátföldi harangláb és a kőkereszt.
Tudták: ha hagynák, hogy az idő kikezdje ezeket a jelképeket, akkor hiányuktól az egész község, az egész közösség kevesebb lenne. Ezért ki, mivel tudott, azzal segített: két keze munkájával, anyagi támogatással. Így valóban igaz lesz, hogy ez a harang mindnyájukért, mindnyájukhoz szól.
A harang a mindennapjaink szüntelen kísérője. Hangunk helyett a hangunk, amikor a legnehezebb szólnunk. Szól, ha ünnepelünk, szól, ha búcsúzunk. Segít hazatalálni a hóban, sötétben. Figyelmeztet a bajban, ha tűzvész vagy árvíz van.
Sokan úgy vélik, értik, amit a harangok beszélnek. Mencshelyen azt hallják ki a harangszóból ?ments meg?, Vászolyon azt, hogy ?válts meg?. Ami a borúlátók számára úgy cseng, hogy ?nincsen kenyér, nincsen kenyér?, az a bizakodóknak azt kondítja: ?ád az Isten, ád az Isten?.
Hogy a gersekarátiak mit hallanak meg a harang szavából, azt csak ők tudhatják. A harang mást mond az idősnek és mást a fiatalnak, mást az érkezőnek és mást a búcsúzónak, mást a csüggedőnek és mást a vígadónak. Az azonban biztos, hogy szól mindenkihez, aki szeretné meghallani a szavát - ez mit sem változott az idők folyamán.
A harang - a kereszthez hasonlóan - olyan jelkép, ami az elmúlt évszázadok során nem veszített semmit a formájából és jelentéséből. A harang alakja, anyaga és feladata ma is ugyanaz, mint több ezer évvel ezelőtt. Most sem találtunk semmit, ami helyettesíthetné számunkra. Még mindig az állandóságot, az örökkévalóságot jelképezi; és napjainkban sem vállalkozik kevesebbre, mint hogy az eget a földdel összekösse.
Itt, Gersekaráton ebben a feladatban lesz majd egy segítője is, egy szép, öreg kőkereszt. Együtt őrzik, együtt védelmezik majd ennek a közösségnek a hitét, az összetartását. Bízom benne, hogy akik meghallják a harangot, megpillantják a keresztet, azok arra gondolnak majd, mint a költőnk, Weöres Sándor:
A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
"itt van a te utad"
De:
a keresztnek alsó
ága földre mutat:
"vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat"