PROGRAMNAPTÁR
2024. június 23. vasárnap
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



FACEBOOK

1848-ra emlékeztek országszerte

  nyomtatási kép

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és országgyűlési képviselő az 18489-49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulóján Szentgotthárd, Bajánsenye, Zalaegerszeg, Gasztony és Vasvár polgáraival együtt ünnepelt és emlékezett.

Nemzeti ünnepünk jelképes központjai idén Szentgotthárdon a Kossuth-dombormű, Bajánsenyén a Millenniumi emlékmű és a Kossuth-fa, Zalaegerszegen Deák Ferenc és Csány László szobra, Gasztonyban a 70 év után újra felállított országzászló, Vasváron a Március 15. téri emléktábla. Az ünnep fényét emelték az említett települések szentmiséi, Vasváron a fáklyás felvonulás, Gasztony pedig a támogatásból felépült játszótér és a megújult orvosi rendelő birtokbavétele.

V. Németh Zsolt 2012-ben ezekkel a gondolatokkal fordult az ünneplő közönséghez:

Legkedvesebb ünnepünk március 15. Talán azért az, mert egybe esik a természet megújulásával, de nem csak emiatt.

"A forradalom egy hirtelen, gyönyörű villámcsapás volt, életemben először és talán utoljára akkor éreztem, hogy egy kis artéria vagyok a magyarság érrendszerében" - írja a költő, akinek volt szerencséje egy forradalom részesévé válni.

Nekünk, akik szerencsésebb korban élünk, ugyanúgy elemi igényünk, hogy érezzük: összetartozzunk, együtt lüktetünk a nemzettel. Nem vágyunk már katasztrófákra, elnyomásra és hőstettekre, de ahhoz ragaszkodunk, hogy március 15-én összegyűljünk, és a közös ünneplés és emlékezés során megsejtsünk, megérezzünk valamit az együtt akarásból, a közösségvállalásból, az összefogás erejéből.

Mindannyiunknak lelki szükséglete, hogy megtartsuk nemzeti ünnepeinket, ápoljuk nemzeti hagyományainkat, megbecsüljük nemzeti jelképeinket. Amikor itt állunk együtt, felhúzzuk a zászlót, elénekeljük a Himnuszt, olyankor egy kicsit könnyebb elhelyezni hazánkat Európában, a világban, a történelem folyamában. Ilyenkor erősebben érezzük: tartozunk valahova, tartozunk valakikhez, és mindezért felelősséggel is tartozunk.

De mielőtt itt összegyűltünk, mindenki egyedül volt otthon, önmagában. Mindenkinek személyesen kellett meghoznia azt a döntést, hogy kitűzi a kokárdát, hogy felveszi az ünneplőjét, hogy csöndesen emlékezik néhány percig. Minden, a világon minden ezzel a néhány perces magányos csönddel kezdődik. Egy városi ünnepi megemlékezés ugyanúgy, mint az ország sorsát megváltoztató forradalom és szabadságharc.

Az ember "alkotó lény, és csak egyetlen alkotó szerszáma van: az egyéni elme. Két ember nem alkotott még soha semmit. (?) Mihelyt az alkotás csodája megtörtént, egy csoport továbbfejlesztheti és kibővítheti, de (?) A csodálatos szikra mindig egyetlen ember magányos agyából pattan ki."  Hogy 1848 szikrája pontosan hol és mikor izzott fel, nehéz lenne megmondani, hiszen pillanatok alatt lángra lobbantotta az emberek lelkét Európa-szerte. Futótűzként terjedt nemzetről nemzetre, és a sok kis tűz egymást táplálta. Nem világégés lett belőle, hanem megtisztulás, kivilágosodás.

 

A XIX. század különleges évszázad volt. Az elnyomás, a méltánytalanság, a nagybirodalmak igazságtalansága alatt a kis népek tagjai magányosan, magukba fordulva, dühüket elfojtva éltek. De a nyomás, a feszültség addig emelkedett, míg egyszer csak egymástól függetlenül Európa több magányos elméjében is szikrát csiholt. Ez volt az a pillanat, amikor az egyéni sors, a személyes felelősség túláradt a saját keretein, összekapcsolódott a sorstársakéval, és a történelem alakítójává vált.

Amikor valaki, akit idegláz gyötört és tífuszt kapott, megírta a Nemzeti Dalt (Petőfi Sándor). Amikor valaki, akinek a házasságát vallási különbségek miatt nem akarták megáldani, a magyar szabadság szellemi vezére lett (Kossuth Lajos). Amikor valaki, aki házitanító mellett és nevelőintézetben szinte árvaként nőtt fel, megalakította az első magyar kormányt (Batthyány Lajos). Vagy, hogy közelebb is keressünk nagyszerű jellemeket: egy vékony, száraz, köhécselő ember, krónikus gyomorbajjal az Országos Honvédelmi Bizottmány megbízottjaként üldözte Jellasicsot, s a szabadságharc leverése után ezekkel a szavakkal állt a bitófa alá: "Hazámért ezt is szívesen!" (Csány László).

Hazámért ezt is szívesen - 1848-ban egyszerre olyan sok magányos szívben fogalmazódott meg ugyanez, hogy megfordult a világ. Miközben a nagybirodalmak, a hatalmasok egymás hátát fedezték, ilyen-olyan alkukkal és kompromisszumokkal igyekeztek biztosítani uralkodó helyzetüket, addig a kis népek egymást gyújtották lángra, egymást bíztatták, egymás példájából nyertek erőt.

Az 1820-as években Olaszországban a karbonárik ("szénégetők") szabadságot, önállóságot akartak az olasz népnek. Elfojtották a kezdeményezésüket, de ha történelmi távlatból tekintünk rájuk, láthatjuk, hogy hozzájárultak az egységes Olaszország meglapításához; és hatással voltak a spanyol, portugál, francia és orosz nemzeti törekvésekre. Oroszországban a dekabristák ("decemberiek") lázadtak fel az elnyomatás, a jobbágyrendszer miatt - de reményeik csak nagyon sokára válhattak valóra.

Azután felgyorsultak az események, elérkezett 1848, s vele "a népek tavasza". Párizsban általános választójogot, munkához való jogot követeltek, Bécsben is felkelésbe fordultak a tüntetések, Berlinben és Frankfurtban a cenzúra eltörléséért és az egységes parlamentért álltak ki, az olaszok pedig önállóságukért és szabadságukért szálltak síkra.

Ebben a színes-heves kavalkádban, ebben a tüzes forrongásban a magyarok forradalma egy különlegesen tiszta, fényes láng volt. Olyan, ami minden önállóságát őrző vagy épp még azért küzdő nemzet számára példa. Az önrendelkezésért és a társadalmi-gazdasági felemelkedésért vívott alkotmányos küzdelmünkre Európa-szerte felnéztek. Arthur Griffith, az ismert ír államférfi 1904-ben könyvet jelentett meg "Magyarország feltámadása: Példa Írország számára" címmel.

Arany János is az Egyesült Királyság felé fordult, amikor A walesi bárdok történetét használta párhuzamként. És most, 2012-ben, egy magányos elme ugyancsak a szigetről, ugyancsak ebből a közösségből fölszólal a magyarok érdekében. Egy skót újságíró. Aki akkor áll mellénk, mikor egész Európa - amely, az erkölcsi relativizmus levében pácolódik - bírálja a Magyar Alkotmányt, ezeréves értékeinket, bírálja azt az országot, amely bátran felvállalja keresztény gyökereit.

A következőként ír: "a Magyar Alkotmány üdítő kivétel a huszonegyedik század erkölcsi sivatagában, egy örökségét és önállóságát visszakövetelő, civilizált nemzet szellemi terméke". Figyeljünk hát oda a magányosnak tűnő elmékre, azokra, akik nem hátrálnak, szilárdan állnak. Figyeljünk azokra, akiket értetlenség vesz körül, álljunk a magányos elmék mellett, mert mindezek sokasága fordíthatja meg majdan a világot.

Ehhez erőt adhat 1848 lángja, amelyet mi magyarok azóta is nagy becsben tartottuk. Rejtettük, bújtattuk, amikor csak úgy tudtuk védelmezni; szítottuk, tápláltuk, amikor arra volt szüksége a nemzetnek. Hogy ez a tűz még ma is, minket is fényébe von és megvilágít, azért nemcsak 1848-49 hőseinek, de az elkövetkező korszakok lángvivőinek is hálával tartozunk.

Március 15.!  "Te már régen ellobbantál, de fénylő jegygyűrűdből lényed fénye ma is felém sugárzik". Segíts, hogy hűségesek maradhassunk mindahhoz, amivel mi magyarok 1848-ban végleg eljegyeztük magunk!