PROGRAMNAPTÁR
2024. április 20. szombat
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



péntek
11:00 : Harasztifalu
FACEBOOK

Megújult a Csörötneki Körjegyzőség

  nyomtatási kép

Csörötnek 14 millió forintot nyert a falumegújításra és -fejlesztésre fordítható uniós forrásból, amit önerővel kiegészítve a csörötneki, magyarlaki és kondorfai lakosokat kiszolgáló Körjegyzőség korszerűsítésére és akadálymentesítésére fordítottak. A felújított épület pénteki ünnepélyes átadásán V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár is részt vett.

Az államtitkár ünnepi beszédében Tamási Áron novelláját idézte:

"?először kézbesítő voltam, majd aztán írnok, míglen az egész körjegyzőség mindenese lettem, aki úgyszólván a magam fejétől és egyedül intéztem az emberek ügyes-bajos dolgait. Mivel pedig mindig és mindenkin késedelem nélkül akartam segíteni, így örökké s egész mivoltomnak, vagyis a beszédemnek is, folyton sietnie kellett, mi azt eredményezte, hogy a végén már az utcán is futottam és a Lajos helyett csak annyit mondtam, hogy Los. Hát aztán így történt, hogy Los bácsi lettem." 

A történetből kitetszik, milyen sok feladatot lát el egy körjegyzőség. A rendeltetése alapjában véve máig sem változott: intézni az emberek ügyes-bajos dolgát, késedelem nélkül segíteni mindig, mindenkinek. Szerencsére a feltételek és a körülmények azonban sokkal kedvezőbbek manapság.

Itt, Csörötneken nem egyetlen mindenes intézi az összes ügyet. Megvan a felelőse az anyakönyvvezetésnek, a szociális ügyeknek ugyanúgy, mint a beruházásoknak és a pénzügyeknek. Így aztán mindenkinek van ideje pontosan kimondani a nevét és alaposan, precízen végezni a dolgát. Sőt, mostantól mindezt egy megújult épületben, zavartalan működési feltételek között tehetik a fenntartható fejlesztés és energiatakarékosság jegyében.

Ez azt jelenti, hogy a település és a térség lakóinak egy újabb épület javítja az életminőségét. Csörötnek címerén ma is a templom, a híd és a malom jelképezi a közösséget szolgáló építményeket, de akik itt élnek, azok mostanra ott látják már mögöttük az IkSzT-t és körjegyzőség épületét is.

Vidékfejlesztésért felelős államtitkárként tudom, hogy a magyar vidék felemelkedése, a vidéki élet becsületének és vonzerejének visszaszerzése csak a helyi szereplőkre, a helyi közösségekre támaszkodva valósulhat meg. Olyan közösségekre alapozva érhetjük csak el közös céljainkat - Magyarországon és Európában egyaránt - amelyek tudnak élni a lehetőségekkel, akik a támogatások mellé odateszik saját munkájukat, saját elképzeléseiket. Jellemzően ezek az erős közösségek tartják fontosnak a templomukat, iskolájukat, orvosi rendelőjüket, művelődési házukat, hivatalaikat - azaz a közösségi intézményeiket.

Csörötnek, fekvéséből adódóan, mindig fontos szerepet töltött be a környező települések között, mindig is közigazgatási központ volt. Épp ezért a fejlődése sokaknak jelent előrelépést, javulást. A "központ" szó legegyszerűbb definíciója: "olyan fő pont vagy hely, ami felé, és amiből sok ember vagy dolog áramlik". Igaz ez Csörötnekre és a csörötneki körjegyzőségre is. Kívánom, hogy a megújult körjegyzőségi épületbe áramló emberek mindig megelégedéssel távozzanak majd! - zárta gondolatait az államtitkár.