PROGRAMNAPTÁR
2024. június 23. vasárnap
HKSzCsPSzV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



FACEBOOK

52 millióból újult meg Becsehely közösségi tere

  nyomtatási kép

Becsehely Község Önkormányzata az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében elnyert 52,6 millió forintos pályázati forrásból újította fel, illetve bővítette a község faluházát, mely a helyiek igényein túl a térséget is kiszolgálja majd. Szombaton, az épületet átadásán V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 200 éve született zeneszerző, Liszt Ferenc levelét idézte.

Liszt Ferenc szülőhelye ma Ausztria része, nyugvóhelye Németországban van, élt Párizsban, Rómában? mégis magyarnak vallotta magát. Amikor értesült az 1838-as nagy pesti árvízről, így írt:

"Egy rendkívüli részvét, egy eleven, ellenhálhatatlan szükség kényszerít, hogy a szerencsétlenek mellé álljak. Ezek a belső felindulások és érzések tették számomra nyilvánvalóvá a haza szó jelentését. Hirtelen visszatértem a múltba és szívemben tisztán és érintetlenül megtaláltam gyermekkori kincseit."

Elgondolkodtam, vajon milyen kincsek juthattak Liszt Ferenc eszébe, amik miatt magyarnak érezte magát? Általában mi az, ami az embereket egy szűkebb-tágabb közösségbe fűzi? Így, egy nappal az 1956-os forradalom évfordulója előtt, kézenfekvő a válasz: a közös történelmi múlt, a közös nyelv, a zászló, a címer, a himnusz?

Mégis azt gondolom, az árvíz idején elsőként nem ezekre gondolt vissza a zeneszerző. Azt gondolom, ennél apróbb emlékek öntötték el: egy fa, egy pad, egy utcácska, egy épület, egy domb - gyermekkorának színhelyei. Majd a terekhez kapcsolódóan emberek: szomszédok, rokonok, játszótársak, mentorok. S végül velük együtt a találkozások: a meghitt pillanatok, a hosszú beszélgetések, a vidám játékok, az ünnepi események. Ezek ívódtak olyan mélyen Liszt Ferencbe, hogy egész életében honfitársunknak vallotta magát - mondta V. Németh Zsolt.

Nemcsak a nemzetet, de az annál kisebb közösséget is a közös élmények kovácsolják össze. A közös élményekhez azonban találkozásokra van szükség, a találkozásokhoz pedig térre. Egy ilyen teret avatunk ma: egy integrált közösségi és szolgáltató teret. Egy teret, ami integrál: kortól és érdeklődési körtől függetlenül befogadja a lakossági, vállalkozói és civil csoportokat. Egy teret, ami szolgál: információval, programokkal, segítségnyújtással nemcsak a települést, de a térséget is. Egy teret, ami közösséget épít, kapcsolatokat erősít, élményeket nyújt - tette hozzá.