PROGRAMNAPTÁR
2024. április 19. péntek
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30



péntek
09:00 : Duka
FACEBOOK

VASVÁR-

  nyomtatási kép

  Nem mindennapi módon ünnepelte Szent István király ünnepét a hegyháti kisváros: átadták ugyanis a pályázati sikernek köszönhetően megújult, az 1664-es vasvári béke történelmi helyszínén álló Tretter-házat. A több mint 53,5 millió forintból megszépült emblematikus épületet a város szülötte, Schmittné Makray Katalin, olimpikon, a köztársasági elnök felesége avatta fel, akinek ez alkalomból díszpolgári címet adományozott a képviselő-testület.

 A megújult épület többszörösen is fontos helyet foglal el a vasváriak szívében, emlékezetében. Az 1900-as évek közepén e házban praktizált dr. Tretter László, aki mint a szegények orvosa írta be magát örökre a város történetébe, majd a történelmi értékű épület sokáig üresen, funkció nélkül várta a megújulást.

 

A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében elnyert több mint 48 millió forintos támogatás  most lehetővé tette az épület tetőcseréjét, a külső homlokzat megújulását, a nyílászárók cseréjét, javítását, valamint a teljes belső megújítást. Az épületben kialakított kiállítótér és konferenciaterem megfelelő helyszíne lesz civil szervezetek rendezvényeinek, de kulturális és szakmai programok, projekt-találkozók is otthonra lelhetnek itt.

Elsőként Kovács Tilda, a kisváros polgármestere köszöntötte az ünneplőket.  Hangsúlyozta: a projektet V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár úr még polgármesterként indította útjára, rá pedig a feladat folytatása, befejezése várt. Hozzátette, úgy véli, hogy augusztus Vasvár hónapja. Augusztusban volt Mária mennybemenetele, ekkor ünneplik a helyi búcsút, e hónapban köttetett a vasvári béke, s augusztusban van Szent István napja is, aki a városnak múlhatatlan ajándékot adott: neki köszönhető, hogy amíg az ország él, a kisváros a történelem része lesz. Kiemelte: Vasvár egy olyan szerencsés város, melynek a múltja meghatározza, megadja a jövőjét, a járandó utakat. Az egyik ilyen út a béke, a másik ösvény Tretter László doktor példamutató élete, másokért felelősséget vállaló alakja. A harmadik út a Vasváron született Schmittné Makray Katalin köztársasági elnökné asszony életútja, aki olimpiai ezüstérmes tornászként most a nemzet szolgálatát végzi férje oldalán, s példát mutat háromgyermekes édesanyaként is. A negyedik út pedig az összefogás, melynek szép példája a most átadott érték is, melynek belső, lélekkel való megtöltését magánszemélyek, civil szervezetek vállalták magukra.

 A rendezvény a Szent István-napi megemlékezéssel folytatódott. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár ünnepi beszédében kiemelte: Szent István kijelölte azokat a kereteket, téziseket, alapelveket, amelyek a mai napig meghatározzák állami létünket, sőt köz- és magánéletünkben való viselkedésünket is. Mintha valami titokzatos módon, titokzatos erővel igazgatna bennünket még ma is. A Szent István-i alapvetések tehát nem valamiféle forradalmi hevület szüleményei. Úgy igazítják, úgy formálják társadalmunkat, mint folyóvíz a partját. Éppen ezért megmaradt kultusza akkor is, amikor tiltották ezt az ünnepet, amikor kiforgatták, vagy saját célokra használták fel tartalmát. Megmaradt és ezer év múltán is vezérfonalul használhatjuk az Ő gondolatait. Ma is használható a tettrekészsége, ma is felmutatható példaként a nyitottsága és példát mutat az összefogás tekintetében is. Hangsúlyozta: ha ezekhez a fogalmakhoz, feladatokhoz szimbólumokat társítanánk, akkor a tettrekészségről a Szent Jobb jutna eszünkbe, vagyis az a kéz, amely igazgatta ezt az országot, amely nem hagyta sohasem szétesni, azonban mindig mértékletességre is intett, hogy itt a Kárpát-medence közepén megmaradjunk, s ne tűnjünk el úgy, mint sok-sok nomád nép. A másik fogalom a nyitottság, melyre Vasváron is találunk példát: e város címerébe foglalta a nyitott kaput, amely befogadást jelez. Ahogy Szent István a környező és itt talált népekben partnerre lelt, mert nem csak a különbözőséget, hanem az ebben rejlő lehetőséget is látta bennük, éppúgy kell tennünk nekünk is. A harmadik erényt, az összefogást pedig leginkább az új kenyér szimbolizálja, amely évszázadok óta jelentheti nekünk az otthont, az életet. Kiemelte: idén megsütjük a nemzet kenyerét, összefogva a Kárpát-medencét, hiszen az alapanyagául szolgáló búzát az elcsatolt nemzetrészekről adták össze. Szimbolizálva azt, hogy közös sorson osztozunk: közösek a nehézségeink, de ha összefogunk, akkor közös a siker is.     Az ünnepi beszédet követően Huszár Balázs káplán megáldotta az új kenyeret, Kovács Tilda és V. Németh Zsolt pedig ünnepélyesen felvágta azt. 

Vasvár Város Képviselő-testülete nevében Kovács Tilda díszpolgári címet adományozott Schmittné Makray Katalinnak, aki meghatódva állt az egybegyűltek elé. Avatóbeszédében személyes emlékeket is idézett. Mint mondta: A szülőváros különleges helyet foglal el az ember szívében, kötődik hozzá.

- A történelem és a háború szeszélyes eseményei kapcsán Vasváron láttam meg a napvilágot. Evilági életemben itt érezhettem meg először a jóságot és a segítőkészséget. Ekkor katona édesapám a fronton harcolt, várandós édesanyám szüleivel és két pici bátyámmal az orosz csapatok elől menekült. Rozzant szekerükkel sötétedés után érkeztek Vasvárra, ahol nagyapám Tretter Lászlóval, az aranyszívű doktorral találkozott. Ezekben az épületekben sebesülteket is ápoltak, ám ő mégis gondolkodás nélkül befogadta a családot. Ezért volt lehetőségem másnap ágyban, bába segítségével világra jönni. Egy nappal később a katolikus templomban kereszteltek, így  Vasvár kitüntetett helyet foglal el a szívemben. A most kialakított Béke-szoba, Tretter László-emlékszoba és a művészeti képkiállítás talán még szorosabbra fűzi a vasváriak városhoz való kötődését.

Schmittné Makray Katalin, Kovács Tilda és V. Németh Zsolt - az épületet nem a szalagok szétvágásával, hanem a múlt és jövő összekapcsolódását jelképezve, azok összekötésével nyitották meg az érdeklődők előtt.

Megnyitották azt az állandó kiállítást is, amely jeles vasi festők városnak ajándékozott műveit mutatja be.

 -vv-