PROGRAMNAPTÁR
2024. július 13. szombat
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31



FACEBOOK

Vadásznap Bükfürdőn

  nyomtatási kép

Bükfürdőn rendezte meg a Vas Megyei Vadásznapot az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Területi Szervezete és a Vasi Vadgazdálkodók Védegylete. A rendezvényen V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott köszöntőt.

 

"?puskát kaptam apámtól, ami nagy dolog volt. Tízéves voltam már akkor s kis kétcsövű húszaspuskámmal elindultam egy zegzugos, izgalmas, magányos, de csodaszép ösvényen, melyet azóta sem hagytam el soha.

Vadász lettem." ­­­

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vadászok! Kedves Vendégek!

Büszke volnék, ha őszintén így kezdhetném a mai köszöntést. De sajnos nem én vagyok az, akiből tízévesen vadász lett, hanem A titokzatos őzbak szerzője Wass Albert. Mégis úgy gondolom, mindannyian ugyanazon a csodaszép ösvényen járunk, amelyen a vadászok. Legfeljebb lassabban haladunk, gyakrabban elhagyjuk, vagy csak nem vesszük észre, hogy épp azon sétálunk.

Ezen az ösvényen haladva minden a helyére kerül, idő és tér, ember és állat, élet és halál. Ezen az ösvényen az ember megsejt valamit a természet rendjéből, s megért egy keveset a csodájából. Aki nem érezte még ezt, annak javaslom, töltsön sok időt együtt vadászokkal - sokat lehet tőlük tanulni.

A vadászoktól tanultam meg, hogy az igazán fontos dolgok közepette csöndesnek, fegyelmezettnek kell lenni. "Lábujjhegyen mentem mögötte, habár senki sem mondta, hogy úgy kell menni. De éreztem, hogy másképpen nem lehet. Azóta is mindig úgy járok az erdőn, ha nem is vadászom" - meséli az író. Mert ha az ember lábujjhegyen jár, mozdulatlanul, csendben vár a lesben, akkor világ körülötte élni kezd. Az erdő megtelik neszekkel, motozásokkal, az illatok erősebbé válnak, a színek ragyogóbbá. Mintha a természet megérezné, hogy olyan ember jár ott, aki megérti, akinek megmutathatja magát.

Hiszek abban, hogy ez a varázslat nemcsak az erdőn működik. Ha csendesen figyelünk, máskor, máshol is életre kel a világ. A város zajai közül is kihallik a madárdal és a gyermek nevetése. A zajos, hőbörgő tömegben is meghalljuk a csendes segítségkérést és a halk jó szót. A legzűrzavarosabb időkben is meglátjuk a kapaszkodót, a kiutat, a lehetőséget. A vadászok ismerik ezt a törtvényt, és élnek is vele.

Tudnak még valamit a vadászok, amit érdemes tőlük megtanulni: "Ki mit lőtt, vigye haza. Ez a rendje a vadászatnak." Tudják, hogy azt az igazi komoly büszkeséget, a vadászbüszkeséget, csak akkor érezheti át az ember, ha maga küzd meg a sikeréért.

Ha maga cipeli haza a vadat, izzadva, gyötrődve, elzsibbadt karral. Ez is tanulságos, hogy a dicsőség pillanatában, amikor talál a golyó, ne feledkezzünk meg arról: további munka vár ránk. Ne hagyjuk ott a többiekre a hátra maradt feladatokat, ne hajszoljunk új vadat, amíg az elsővel nem dolgoztunk meg.

Úgy gondolom, ennek a törvénynek sem az erdő széléig tart a hatálya. Mindenki büszkébben, egyenesebb derékkal élheti az életét, ha betartja. Sorolhatnám még, mi mindent tanulhatunk a vadászoktól, de ezzel éppen előlük venném el a szót, tőlük venném el az időt.

Kár volna. A mai napon többet szeretnék hallgatni, mint beszélni. Ezért megköszönöm az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Területi Szervezetének és a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének, hogy megrendezték a mai Vadásznapot, és előre köszönöm minden vadásznak, íjásznak, agarásznak, hogy ma tanulhatok tőlük. Például azt, amit az öreg vadász tanít a fiatalnak Wass Albert művében:

"sok bolond ember nem érti az igazi vadászat titkát. Kijönnek egy ilyen helyre, elpufogtatnak egy rakás töltényt, összelődöznek, összesebeznek egy rakás vadkacsát, s nagy vadászoknak képzelik magukat." De "igazában nem is a vadkacsa a fontos, amit lelő az ember. Hanem mindaz, ami vele jár. A csönd. A béke. Az este, ahogy leszáll lassan a világra, és mindaz amit lát és hall az ember."