Nagy érdeklődés kísérte szombaton Vasváron a hagyományos Városi Bált, melynek megnyitására V. Németh Zsoltot kérte fel Kovács Tilda polgármester. A bálozó közönség hajnalig ropta a táncot a Digitál együttes zenéjére, és jót mulatott a vendégként meghívott Forgács Gábor humorista poénjain.

Az államtitkár a következő szavakkal köszöntötte a bálozókat: "Elszoktunk a csodáktól. Megy az élet, minden ki van számítva."- olvastam a napokban. Hogy miért idézem ezt a szomorú gondolatot épp a mai különleges estén? Mert a gondolat folytatása kapcsolódik a mai alkalomhoz.

Az írónő elmeséli, hogy kislánykorában volt egy szokása: a csodavárás. Ha nagyon szerette volna, hogy valami megtörténjen, behunyta a szemét, s háromszor balra megpördült a sarkán. Elárulta, ezt a csodaváró módszert később, felnőttként is segítségül hívta, amikor egy bálban nagyon szeretett volna végre táncolni. Megperdült, s már ott is állt előtte egy táncos lábú tiszt, régimódi egyenruhában. Remélem, ha önmagában forgó hölgyeket látnak, a vasvári úriemberek is tudják majd a dolgukat.

Szeretném, ha ilyen csodaváró hangulatban telne a mai este, hiszen minden adott ahhoz, hogy egy sor apró csoda megtörténjen: szép helyszín, kellemes zene, kitűnő társaság. Ezt a kitűnő társaságot ismerve biztos vagyok abban, hogy a vendégek táncra csábítása csak annyira lesz nehéz feladat, mint a béka tóba ugratása. Rajtunk, vendégeken áll, hogy a nagyszerű szervezés nyújtotta keretet megtöltsük tartalommal: jóízű beszélgetésekkel, nevetésekkel, bókokkal, táncokkal.

Ha jól csináljuk, talán csomagolhatunk belőle otthonra is. Ma már nem igen rakhatunk el emlékbe díszes táncrendeket, monogramos zsebkendőket, sokatmondó legyezőket. De mindenképp hazavihetünk egy-két lágy taktust a keringőből a szürke hétfőkre, némi pezsgőspohár-csilingelést a borús téli napokra, egy lopott mosolyt, egy szoknyalebbenést a nehezen induló reggelekre.