PROGRAMNAPTÁR
2024. július 21. vasárnap
HKSzCsPSzV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31



FACEBOOK

Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni

  nyomtatási kép

Nagy Gáspár emléke, és emberi, művészi nagysága előtt tisztelegve  a  Nagy Gáspár Kulturális Központ Vasvár, Bérbaltavár, Nagytilaj Önkormányzatai, és a Vasvári Színi Egylet vers- és prózamondó találkozót szervezett szombaton három településen.

A   négy éve elhunyt Kossuth díjas költő szülőházánál Bérbaltaváron  emléktáblát lepleztek le, és koszorúzásra került sor. Ezt követően pedig nagytilaji sírjánál is megemlékeztek, majd a helyi templomban istentiszteleten vettek részt a tisztelők.

A márvány emléktábla avatásakor V. Németh Zsolt mondott emlékbeszédet:

"Amikor még köztünk volt, attól féltünk, "ha Nagy Gáspár elmegy, (?) elveszítjük fontos hivatkozási alapunkat arra, hogy lehet ezt a világot ősi tisztességgel megélni, hogy (?) vannak kikezdhetetlen erkölcsi értékek." Most négy évvel a halála után mondhatjuk, hogy - mert akartuk - nem vesztettük el a tisztességgel megélt élethez fűződő "hivatkozási alapunkat".  S bár tudjuk, hogy Nagy Gáspár élete, munkássága és emléke önmagában is mérce; mégis keressük a lehetőséget, hogy ezt a hivatkozási alapot közismertté, kézenfekvővé és mind több ember számára elérhetővé tegyük.

 

Családtagok, barátok, művésztársak és földiek együtt dolgozunk ezen. Versmondó találkozót rendezünk, ami nem hagyja szavát halkulni, díjat, könyvtárat, művelődési központot keresztelünk a nevére, hogy ne hagyjuk emlékét elhalványulni. Újságcikkeket, verseket, emlékező sorokat írunk, hogy neve és gondolatai minél többekhez eljuthassanak.

Ebbe a sorba illeszkedik ez az emléktábla is melybe - ahogy emlékezetünkbe - örökre bevéstük a költő szavait. Egy tárgyra bíztuk hát az emlékeztetés feladatát. Kérdezhetik, hogyan is bízhatunk egy kődarabban ma, amikor sokak számára a házasság intézménye csak egy papír, az otthon pedig mindössze egy bejegyzés a lakcímkártyán?

Mit ér ebben a korban egy darab márvány?

Én hiszek benne, hogy az emléktárgyakat, emlék helyeket  mi ruházunk fel többletjelentéssel, a hagyományokat és ünnepeket  mi magunk töltjük fel különleges tartalommal.

 "Egy sziklahalom megszűnik sziklahalom lenni, mihelyst akár csak egyetlen ember is úgy tekint rá, hogy benne katedrálist lát."  - mondta Exupéry. Hölgyeim és Uraim! Itt állunk most mi ezen a  közönséges, egyszerű járdaszakaszon, mely ugyanolyan hétköznapi mint amilyet  Bérbaltavár bármely  más utcájában találnánk.  Nap mint nap haladnak át itt munkába, boltba menet a helybéliek anélkül, hogy bármi különlegeset éreznének. De most mi együtt e helyből mégis az emlékezés templomát emeltük. E tábla..? E tábla pedig örökmécsesként szolgál,  a költő szavainak, gondolatainak és elveinek strázsájaként. Az emlékező szép számú közösség által - mai naphoz hasonlóan - időnként újra és újra  méltóságteljes helyszínné emelkedik e falusi ház előtti tér. Máskor meg talán csak egy költészetet szerető, költőt tisztelő kerékpáros, vagy bakancsos turista magányos elmélkedésének színhelye lesz. De  mindenek  előtt mától megszűnik közönséges hely lenni. Akarva akaratlanul a mindennapi járókelő e ház előtt elhaladva gondolattöredékét minden bizonnyal Nagy Gazsira szenteli.

 

Valahol érezzük, nem Nagy Gáspár szellemi örökségének van szüksége erre a táblára, hanem nekünk. Nem is az ő dicsőségét hirdeti. Ha így lenne  szerepelnének rajta díjai: József Attila díj, a Kossuth díj.   Szülőháza, végső nyughelye, a nevét viselő rendezvény és a tábla is mind-mind nekünk segít.

Nekünk van szükségünk  az ilyen alkalmakra, a költő szavára.   Mert  ahogy Ady Endre mondja: a "legerősebbnek is meg kell állnia egy percre olykor, egy sziklára ülni, s gondolkodni, hogy, mikor és merre?"

 

 

 

Ma avatunk egy kis sziklát - egy sziklából fűrészelt, csiszolt táblát - egy támpontot, kapaszkodót, ami segít eligazodni, visszatalálni az alapvető értékekhez, amiket Nagy Gáspár mindvégig szem előtt tartott: az igazsághoz, a hűséghez és az általa képviselt megalkuvás nélküli, könyörtelen következetességhez. S talán ez a tábla majd a szó szoros értelmében is segít hazatalálni. A szülőföldre, Bérbaltavárra, Nagytilajba, Vasvárra, a Vasi Hegyhátra, Magyarországra. Mert ami Nagy Gáspárnak "művészi föladat" volt, az nekünk, az emlékét őrzőknek emberi kötelességünk: "a legnagyobb hűség a hazához". 

 

 

 

Itt állunk Nagy Gáspár szülőháza előtt, melyet ő már középiskolás korában elhagyott. Főiskolai tanulmányai, majd munkája is távolra szólította. Az ő példáján tudnunk kell, a haza, a legnemesebb értelemben vett haza, nem feltétlenül ott van ahol lakunk, ahol élünk, hanem sokszor ott, ahova hazajárunk, hazavágyunk, hazagondolunk.

 

 

 

 

 

Vagy éppen ott, ahol halálunk után is emlékeznek ránk. Nagy Gáspárt egész életében olyan embernek ismerték, aki "mindig, mindenhonnan hazatér".  Bízom abban, hogy négy évvel halála után is lehet tisztességgel megélt életünk hivatkozási alapja, s gondolatai továbbra is visszatalálnak hozzánk. Mécsesként szolgáljon e tábla a visszataláláshoz. S jelentse nekünk - Nagy Gáspár szavaival - "fehérizzású reményt / legyőzött halált".