Ha azt mondom, makói hagyma, kalocsai paprika, tokaji aszú, szatmári szilva, talán mára már mindenki azt mondja rájuk: hungarikumok. Azonban nem biztos, hogy ugyanez lesz a válasz, ha milotai diót, a fumut, szajmókát vagy a sompálinkát említem. És akkor még csak az élelmiszerekről szóltunk. Mi a helyzet a drótszőrű magyar vizslával, a Rubik-kockával, Kodály Zoltánnal, a Busó-járással, a hortobágyi kilenclyukú híddal vagy Puskás Öcsi visszahúzós cselével?

Egyfelől könnyen zavarba jövünk, ha arról kérdeznek, mi hungarikum és mi nem. Másfelől minden magyar ember szívében van egy elég biztonságosan jelző iránytű ebben a kérdésben. Ez az iránytű segít abban, hogy mikor jogos a felháborodásunk, ha elvitatnak tőlünk egy nemzeti értéket, minek az említése hallatán kell büszkén kihúznunk magunkat, és mit illik külföldről érkezett barátunk útipoggyászába rejteni, mikor hazaindul Magyarországról.

A szinte csalhatatlanul súgó iránytűnkön nincs mit megmagyarázni, minden nemzet rendelkezik ilyennel, ezért lehetnek polonikumok, germanikumok és italikumok. Arra viszont már van válasz, hogy miért bizonytalanodunk el mégis, ha besorolásra kerül sor: Nincs még hungarikum-törvényünk. Még nincs, de már készül.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban ugyanis nagyon fontosnak tartjuk a hungarikumok védelmét. Ezért kidolgozunk egy törvényt, ami meghatározza, milyen szempontok alapján lajstromozhatjuk nemzeti értékeinket. Ha a leltár elkészül, arra alapozhatjuk a nemzeti fejlesztési stratégiánkat. De nem elég, ha csak számba vesszük kincseinket. A hungarikumokat csak akkor tudjuk megőrizni, ha nem muzeális emlékként kezeljük őket, hanem velünk élő hagyományként. Mindenekelőtt nekünk, magyaroknak kell megismerni, keresni, használni, fogyasztani és értékelni őket.

Addig is, amíg elkészül a törvény, lássuk, mi segíthet azoknak, akik már ma szeretnék megismerni, népszerűsíteni a hungarikumokat. Kiindulhatunk abból, hogy mi, magyarok, mit érzünk sajátosan magyarnak, magyar vonatkozásúnak, de megközelíthetjük a kérdést onnan is, vajon más országok lakóinak miről jut eszébe Magyarország. Nyilván az első kör bővebb, mint a  második, hiszen jobban ismerjük saját kultúránkat, mint mások, és itt-ott vitás kérdések is felmerülhetnek más nemzetekkel. Van azonban egy még tágabb kör: érdemes odafigyelni azokra az értékekre is, amiket nem ismer egész Magyarország, de egy tájegység, kistérség vagy akár csak egy település életében fontos szerepet tölt be.

Ha mindenképpen egy hivatalos definíciót szeretnénk adni, akkor a hungarikum-törvény megszületéséig hadd idézzem a hungarikumok védelméről szóló 2008. június 13-án született országgyűlési határozat első három bekezdését:

"A magyar nép méltán lehet büszke a Kárpát-medence egészéhez vagy egy-egy tájegységéhez kötődő, több száz éves történelmi múlttal rendelkező hagyományaira, szokásaira, kultúrájára. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein számtalan érték halmozódott fel, melyek szellemi vagy éppen élelmiszer-ipari termékként - mind ez ideig - túlélték a változó világ nehézségeit.

Ezen értékek - melyek egyedien és egyedülállóan magyar különlegességek, azaz hungarikumok - számbavétele a mai felgyorsult, globalizálódó életünkben különösen fontossá váltak. A hungarikumnak földrajzi, történelmi, nyelvi, néprajzi arculata van. A hungarikumok olyan sajátos magyar termékek, melyeknek tulajdonságai között lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg, és amelyek természeti adottságainkkal, őshonos fajtáinkkal, termelési-tenyésztési hagyományainkkal összefüggésben sajátosan magyar ismérvekkel rendelkeznek.

A hungarikumok magyarságra jellemző mivoltukkal, különlegességükkel, minőségükkel jelentősen öregbítik hírnevünket, növelhetik megbecsülésünket az Európai Unióban és szerte a világon."

Ha ennél konkrétabb listát akarunk látni, hagyatkozhatunk az átmeneti nemzeti oltalom alatt álló élelmiszerek sorára, a Hagyományok-Ízek-Régiók program lajstromára, vagy a Hungaricum Club taglistájára. Utóbbi a legrövidebb. A klubot 2000-ben alapította 4 magyar vállalat, 2003-ban és 2006-ban pedig két újabb tag csatlakozott hozzá. Így jelenleg idetartozik a Pick szalámi, a Tokaji Aszú, a Zwack Unicum, a halasi csipke és a Pető Intézet nevelési módszertana.

Nem tart soká az eredetvédelem alatt álló termékek listázása sem: jelenleg 11 termék tartozik ide. Jelesül a makói vöröshagyma, a szegedi és a budapesti téliszalámi, a szegedi és a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, a csabai és a gyulai kolbász valamint négyféle pálinka: a szatmári szilva, a kecskeméti barack, a békési szilva és a szabolcsi alma.

Mindannyian érezzük, hogy ezeknél a szigorú listáknál csak az élelmiszerek között válogatva is többtízszer ennyi hungarikumot tudnánk számba venni. Aki szeretne ötletet lopni, üsse fel a Hagyományok-Ízek-Régiók vagyis a HÍR Program könyv formájában megjelent gyűjteményét, ahol több mint 300 termékleírás található. A Hír követelményrendszere szerint az a termék lehet hungarikum, ami megfelel a következőknek:

-         legalább két generáció (50 év) óta ismerik történetét

-         hagyományosan állítják (vagy állították egykor) elő

-         egy adott tájegységhez köthető

-         előállítása legalább egy ponton kapcsolódik az adott körzetben meglévő tudáshoz

-         legalább előállítási körzetében széles körben ismerik

-         ma is létezik, ma is árulják kereskedelemben vagy vásárokban.

Az említett szempontok alapján került a gyűjteménybe többek között

-         a Dél-Alföldről a kecskeméti kajszibarack, a makói hagyma és a bácskai hurka,

-         az Észak-Alföldről a szürke marha, a racka juh és a szatmári szilvapálinka,

-         Közép-Magyarországról a Konyakmeggy, a szaloncukor és a Dreher sör,

-         A Nyugat-Dunántúlról az óvári sajt, a mosoni káposzta és a rábaközi perec,

-         A Dél-Dunántúlról a balatoni fogassüllő, a mohácsi áttelelő káposzta és az iharosberényi gesztenye,

-         Észak-Magyarországról a gönci barackpálinka, a hevesi sárgadinnye és a matyó kalács,

-         A Közép-Dunántúlról pedig a badacsonyi ürmös és a szalonka.

Azt gondolom, pusztán ennek a listának az elolvasásával, meghallgatásával is közelebb kerülünk ahhoz, hogy becsüljük és megőrizzük az értékeinket. Ám a Vidékfejlesztési Minisztériumban nem elégedhetünk meg egy ilyen lista felállításával. Ezért már legelső intézkedéseink között is több olyat hoztunk, ami a gyakorlatban segíti a magyar ízek és hagyományok, a magyar közösségek megőrzését.

Szabaddá tettük a házi pálinkafőzést, hogy az elhullott gyümölcsöt értékké párolhassák a gazdák, újra szabaddá tettük a házi disznóvágást is, ami nélkül nem csak magyaros ételek, de egy fontos népi hagyomány is feledőbe ment volna. A kistermelői rendelet azt is lehetővé teszi, hogy a gazdák különböző szolgáltatásokat végezzenek: füstölhetnek húst, száríthatnak gyümölcsöt - ezzel is megmentve számos hazai zamatot. De könnyítettünk azon is, hogy ezek a finom házi termékek közvetlenül a helyi piacra vagy közbeszerzés nélkül az iskolai menzára juthassanak.

Nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a helyi értékeket, helyi hagyományokat nem lehet központilag, törvények segítségével megőrizni. Ehhez a helyi emberek munkájára, kitartására van szükség. Ezért több olyan intézkedést is tettünk, ami a vidéken élők megélhetését, munkalehetőségeit javítja. Egyszerűsítettük az idény- és alkalmi munkavégzés feltételeit, ami nem csak a mezőgazdasági munkálatoknál, de a vidéki vendéglátásban és az idegenforgalomban is fontos. Továbbá tehermentessé tettük családon belül a föld és a megműveléséhez szükséges eszközök öröklését is, hogy ezt az életformát is életben tartsuk.

Hosszú távon az célunk, hogy visszaadjuk a vidék vonzerejét és becsületét, és ezzel egy időben javítsuk az ott élők életminőségét. Ebben felbecsülhetetlenül nagy szerepe van helyi és nemzeti értékeinknek. Ha az egész magyar vidék követi a lelkes vasi falvak példáját, akkor világraszóló kincsestárat állíthatunk össze, aminek héthatárról csodájára járnak majd.